Ma már teljesen természetesnek tűnik,hogy dezodort használunk, és hogy gond nélkül juthatunk hozzá. Nem volt ez mindig így.
A testszag elfedésének, illetve megszüntetésének története sok ezer évre nyúlik vissza. Már az ókori görögök is… mondhatnánk, de nem ők, hanem az egyiptomiak használtak először illatosítókat. Illóolajokkal dúsították fürdővizeiket, vagy akár Kleopátra kapcsán ismerté vált tejjel, mézzel készített fürdőket vettek. Az azonban kevésbé ismert, hogy ilyenkor a hónaljuk alá is tettek citromból és fahéjból kevert aplikátort. Ezeket a hatóanyagokat úgy állították össze, hogy a meleg víz gőze sem tette avassá az összetevőket. Ők jöttek rá arra is, hogy a hónaljszőrzet eltávolításával csökkenthető a testszag.

A görögök, és a rómaiak szintén hasznosították az Egyiptomból jött praktikákat. Persze ez luxus csak a felső tízezrek számára volt elérhető. Ovidius például nem kis éllel jegyezte meg kortársairól, hogy „némelyiküknek olyan szaga van, mintha kecskét cipelnének a hónuk alatt” A gazdagok azonban annyira rajongtak az illatokért, hogy nem csak a testüket, hanem ruhájukat, lovaikat, és háziállataikat is parfümözték.
Ázsiában sókristályt használtak, amely megoldás mostanában ismét divatossá kezd válni.
A sötétnek nevezett középkort, a fürdést, mint testi hívságot elítélő időszakot, nevezhetnénk büdös középkornak is. Rossz belegondolni, hogy milyen „illatok” terjenghettek a levegőben. Az egyház nem támogatta a fürdést, mivel az meztelenkedéssel járt. Így a gazdagoknak is egy megoldás maradt, az illatosítás. Ez a szokás pedig igen hosszan, a XIX. századig tartotta magát. A fürdést leggyakrabban, mint orvosi kúrát alkalmazták.

Az első védjegyezett dezodort 1888-ban dobták piacra Mum néven, ami még tégelyes formában, krémként került forgalomba. Feltalálójának nevét ma már homály fedi. Ezt követte 1903-ban az Everdry, vagyis az örökké száraz nevű izzadásgátló, amely gátolta az izzadást, de ennek ára volt. A dezodoráló szert tartalmazó oldatot vattapamacsra csepegtetve kellett felkenni. Ezután már csak a szúró kellemetlen érzéssel és a ruhán átütő folttal kellett megbarátkozni.

Az ötvenes években a golyóstoll sikerén, és mechanikáján felbuzdulva fejlesztették ki a golyós deókat, majd tíz év elteltével az első aeroszolos változat is megjelent. Óriási népszerűségét annak a ténynek köszönhette, hogy a hónaljat semmiféle formában nem kellett megérinteni. Mennyire furcsa ezt olvasni, hiszen megszoktuk a praktikus változatokat.

Manapság egyre több változatot fejlesztenek, és egyre több kritériumnak felelnek meg ezek a dezodorok. A kellemetlen szagok megszüntetése, az izzadásgátlás mellett már a hidratálás, vagy a ruhák védelme is fontos szempont. Ismét a figyelem középpontjába kerültek az ásványi anyagokat tartalmazó deók, amelyek akár vulkáni eredetű mineralitot, azaz perlitet tartalmaznak. Ez az anyag különlegesen magas nedvszívóképességgel rendelkezik, maguk a dezodorok pedig 48 órán át tartanak.
Mit szólnának vajon ehhez az ókori egyiptomiak, vagy a rómaiak?