Yoshihara Horváth Hangát elég régóta ismerem, s bevallom igencsak régen halogattuk mindketten, hogy ezt a posztot összehozzuk. Az elkerülhetetlen apropót az adta, hogy Hangának kiállítása nyílt Japánban, illetve egy üzletlánc árusítani kezdte munkáit. Ha ehhez még hozzáteszem azt is, hogy a magyar művész tradícionális japán textilfestéssel foglalkozik, akkor rögtön megértitek, hogy miért is érdekes a „Kékszemű indigóművész” története. A szigetországban ugyanis ezt a becenevet kapta.

Hanga óvodás kora óta festőnek készült, így senki sem csodálkozott azon, hogy a gimnázium befejezését követően művészeti iskolába jelentkezett. Tizenéves korában azonban egy újabb „szerelem” is belépett az életébe, méghozzá a gyógynövények gyűjtése, és tanulmányozása. Időközben kezébe akadt egy patchworkről szóló könyv, aminek végül sikerült letérítenie a festő pályáról. Többször felvételizett festőszakra, de közben spanyol szakos egyetemistaként, a foltvarrás miatt, elvállalt egy angliai au-pair munkát. Hetente egy teljes napot patchworköt tanult. Ezen a tanfolyamon látott először japán sashiko hímzést, japán patchworköt. William Morris és a prerafaeliták jubileumi kiállításán pedig a növényfestés alkalmazásával szembesült. A gyógynövényes előzmények miatt ekkor érezte először azt, hogy megtalálta azt a művészeti ágat, amit mindig is keresett.

Az Iparművészeti Egyetem textil szakára jelentkezett először a nyomó szakra, de aztán úgy döntött, hogy a kötőszakon tanulhatja a legtöbb újdonságot, pl. formaalakítást, növényfestést, nyomást, gépi hímzést, tűnemezelést. 23 éves volt ekkor, és már biztos volt benne, hogy Japán az, ami őt érdekli. Ösztöndíjakat kezdett keresni, de mivel elmúlt 23 éves, csak a diploma utáni lehetőségek voltak nyitottak számára. Más ilyenkor hagyta volna az álmát, de Hanga inkább úgy döntött, hogy hasznosítja ezt az időt: japánul kezdett tanulni.
Később a Japán Alapítvány ösztöndíjával, egy kutatóknak szóló nyelvi programon vett részt Japánban, és növényfestést kutatott. Ekkor figyelt fel az indigófestésre amiben nemcsak a magyar kékfestő technikához való hasonlóság illetve különbség foglalkoztatta, hanem az egész folyamat környezetbarát mivolta.

A pamutot természetes módon festik, helyben termesztik a növényeket, így a magtól a kész termékig tökéletes kört zár be a folyamat. Ami megmarad, az pedig a komposztálóba kerül. Ekkor ismerkedett meg a shibori mintázással , amit a mai napig alkalmaz munkáiban. Ez a technika olyan festési lehetőségeket rejt, mint egy fotópapír, amin különféle módon játszunk a fényekkel, árnyékokkal. Hanga a mintákat hajtogatással, kötözéssel alakítja.

Hazatérve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájában növényfestéssel és gépi kötéssel kísérletezett, amely munkák eredményéből ZenZen címmel rendeztek kiállítás. A textil szak tanársegédjeként hímzést, textilmanipulációt, növényfestést is tanított. A Shikoku Egyetemen pedig természetes erjesztésű japán indigófestést és Shibori batikolást tanult. „Mai magyar és japán indigófestés” címmel doktorált, és mára már nem ritka hogy nemcsak magyarul, hanem japánul is tart előadásokat, melyeket hatalmas érdeklődés kísér.
Hanga immár évek óta Japánban él. Hivatása mellett férjére is itt talált rá. A tanulást azóta sem hagyta abba, és nagyon fontosnak tartotta hogy az alábbiak szerepeljenek ebben a posztban:” A meditatív harcművészeti hozzáállás az alkotáshoz, a tárgyalkotas elsajatitásához vezető legfontosabb út. Szolgai alázatos utánzással ismétléssel elérni a szabadságot!” Facebook oldalán posztolt képei kapcsán sosem felejti el megemlíteni mestereit, akikről a legnagyobb tisztelettel beszél- azt hiszem az itthoni tanulóknak lenne mit átvenniük ebből a hozzáállásból.
Hanga kiállítását követően sálait, kötött, horgolt munkáit árusítják majd több üzletben is.
Azt hiszem méltán büszkék lehetünk a Kékszemű Indigóművészre !