Tegnap sikerült megnéznem a Rocketman című filmet, amely enyhén szólva is lesokkolt- szigorúan pozitív értelemben. Ilyen fantasztikus jelmeztervezést, alaposan felkészült korszakábrázolást nagyon régen láttam. Általában nem tudok kikapcsolni film nézés közben, a hibák mindig feltűnnek nekem, legyen az egy korabeli filmben ottfelejtett gyöngyházszínű körömlakkozás, vagy valószínűleg a főszereplő sztár hisztijéből adódóan az amúgy korhű filmben felbukkanó mai hajvágás…

Nos, a Rocketman tökéletes, a jelmez Oscart én már most megszavazom Julian Day-nek, aki a kosztümöket tervezte.

A stáb tagjai összeszokott brigád lehetnek, a jelmeztervező dolgozott a főszereplővel Taron Egertonnal, és a rendezővel az Eddie a sas című filmben (szintén ajánlom megnézésre, tökéletes alkotás), valamint korábbi munkája, szintén ugyanezzel a rendezővel, bár más szemléletmóddal a Bohém Rapszódia. Gondolom ezzel már most felcsigáztam a figyelmeteket.

Ami első látásra feltűnt, az a szabadságérzet, ahogy a tervező szárnyainak letörése nélkül lubickolhatott a filmben.
Elton John a mozit, mint producer is jegyzi, s külön kikötése volt, hogy nem a tények kopírozását szeretné látni, hanem mai, művészi átiratot. Maga a film sem egy életrajz, hanem az életrajzon alapuló musical vízió. Elton John gyerekkorától indulunk, vagyis az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig száguldunk végig a korszakokon.

A száguldást nem véletlenül használom, hiszen gyakran éveket ugrunk át egy táncbetéttel, ahol a koreográfia, a táncosok megjelenése szemlélteti az idő múlását. Már itt érezni, hogy hihetetlen mennyiségű jelmezt kellett összeválogatni, mert akár egy fél perces villanásban is több tucatnyian szerepelnek.

Elton John filmbéli jelmezei az eredeti jelmezek inspirációja alapján készültek, vagyis nem korhű másolatokat láthatunk, hanem a designer vízióját. További ihletforrást adtak David LaChapelle és Tim Walker divatfotói, a riói és velencei karneválok jelmezei, a drag queen öltözékek. A tervek elkészítéséhez az énekes londoni privát archívumát is együtt átnézték, és ez alapján születtek meg a kosztümök. Anyaghasználatban is jelentősen eltértek a korabeli ruháktól, flitterek helyett Swarovki kristályokat használtak.

Ez jelentősen megnövelte a ruhák elkészítésének idejét, viszont sokkal maibbnak hatottak. Ne feledjük azt sem, ha valami a színpadról, távolról jól néz ki, az nem biztos ugyanazt a hatást adja a mozivásznon, egy közeli snittben.  Egyetlen ruha készült az eredeti alakban, igaz itt is Swarovskira váltottak, ez pedig a Dodgers jelmez.

Összesen mintegy 60 jelmez készült a főszereplőre, 40 pár cipő, és közel hasonló mennyiségű szemüveg. S ha már a valóságtól való eltávolodást említettem, akkor szintén érdemes átgondolni azt a lehetőséget is, hogy a film készítői nem egy „poros” biográfiát akartak bemutatni, hanem egy olyan magávalragadó élményt, amelyet nézve az Elton John világától távol álló emberek (például én sem voltam sosem rajogója, sőt az I’m Still Standing videóval anno a világból lehetett kikergetni- köszi Juhász Előd Zenebutik..) átérezhessék, azt az őrületet, amelyet az akkor és ott jelenlévők érezhettek. Ehhez pedig mai eszközök kellenek. A próba sikeres volt, azóta sem tudok szabadulni a hatása alól. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg a filmet, legalább egyszer!