Újabb történelmi kalandozásunkat a Rákóczi út egyik meghatározó üzletházával a Verseny áruház  történetével folytatom. A Rákóczi út 12-ben található ma már könyvesboltként működő üzlethelység, valamint az épület, amelyben található igencsak regényes múltat tudhat magáénak.

Annak idején öt házzal odébb a Rákóczi út 6-ban cseperedtem fel, s mivel abban az időben a legnagyobb vásárlóutca igencsak izgalmas volt, a Verseny sem maradhatott ki az érdeklődésem tárgyai közül. Sokszor kértem a szüleimet, hogy este sétáljunk a Rákóczi úton, és a ház falán lévő Petőfi emléktábla sem kerülte el a figyelmemet, akárcsak a zseniális nadrágot húzó neonreklám.

Lássuk a ház és az áruház történetét!

Tegyük először is helyre a Petőfi emléktábla történetét, hiszen sokan gondolhatják, hogy ebben a mai is látható házban élt Petőfi. Ha kicsit eltöprengünk,rájöhetünk, valószínű, hogy nem élhetett egy ilyen házban, amelynek az építészeti stílusa csak Petőfi életét követően jelent meg..

Marczibányi Márton országgyűlési képviselő, 1821-ben építtette fel kétemeletes, copf stílusú házát, s ez volt a ma ismert épület elődje, melyben Petőfi utolsó budapesti lakása állt. A házat először 1871-ben alakították át,  remek helyen állt, így nem csoda, hogy 1936-ban teljes lebontásra ítélte az új tulajdonos, aki a kor igényeinek megfelelő modern áruházat és lakóházat akart itt létrehozni. Ekkor Petőfi lakása nagyjából még az eredeti formában létezett, igaz ekkor Hódisz Pálné varróműhelye volt itt. Érdekesség, hogy a Petőfiről ismert egyetlen fotográfia is ebben a lakásban készült. ( s ez a fotó díszelgett nálunk is a nappaliban, a készítés helyétől öt háznyira és csaknem 130 évvel később) Hatvany Lajos álnéven közölt írásában a Pesti Napló 1936. január 26-i számában így kesergett:

„Költöztetik a Sándort…”
Budapesten van számos ucca.- s a Rákóczi út, Síp és Dohány uccák szomorú sarkán van egy három uccára nyíló, ütött-kopott, komor öreg épület, melynek földszinti boltkirakataiba néhány nap előtt kiaggatták a cédulát.

Házlebontás miatt árleszállítás. Ennyi az egész. A házlebontás ténye , az építészeken, vállalkozókon, az öreg háznak felmondásban lévő lakóin s az árleszállítás iránt fogékony közönségen kívül egyelőre- úgy látszik- nem igen érdekel senkit. Budapestnek nincs hagyománya, -ugyan ki tartja itt számon, hogy ezzel a hajdan Marczibányi féle házzal Petőfi Sándor fővárosi életének utolsó tanuja tűnik el a föld színéről? Mikor ezelőtt néhány évtizeddel lebontás előtt állt ugyancsak dohányuccai Schiller-ház, melyben Petőfiék, mint fiatal házasok, aköltöi mézeshetek után után Jókaival laktak………..
…..A Marczibányiak halálraítélt házának- fájdalom- nem akadt köztünk többé ily otthonos és varázsos szavú siratója. idegenül és megrandülve lépem át az épületnek Kerepesi-, illetve Rákóczi-úti kapuját (mert e ház Petőfi idejében, kinek a kortársak mindig dohányuccai lakását emlegetik, alighanem átjáróház volt,  valóban: a Dohány ucca felől láthatni még az épületnek befalazott hátsó kapuját), szorongva haladok a mai lerongyolódott állapotukban is ünnepélyes boltívek és oszlopok közt a lépcsőházig, azután a grádicsok ütött-kopott kövein keresem Petőfi lábanyomát s amint a lépcsők empírkorlátjához érek, elhamvadt kezének érintését. A második emeleti folyosóról meghatva szemlélem az udvart, ahol még ott búsong magában a régi pesti házaknak jellegzetes kútja, melynek márványkövét ugyanezzel a rózsaszínnel tükrözte vissza Petőfi retinája. Most jobbra a hátsólépcső felé tartok, ahol avasszagú, félhomályos boltív alatt, a háttérben meghúzódva lelem a költő lakásának szerény kis ajtaját… itt minden a régi, semmi sem változott…”

Hatvany közbenjárása eredményeként  a két eredeti cserépkályhát és az udvar márvány kútját sikerült megmenteni.  A mai Irodalmi Múzeum elődjébe, a Petőfi-Házba kerültek.  Sajnos a kályhák megsemmisültek Budapest ostroma alatt, de a kút ma is megtekinthető a Bajza utcai épület falánál.

A régi ház helyére hatemeletes, acélszerkezetes épület került, melynek tervezője Wälder Gyula. Ha megnézitek a házat és összehasonlítjátok a Madách tér jellegzetes vöröstéglás épületeivel, rájöhettek, hogy mennyi hasonlóság van köztük. Az új épület alsó részében a Gutmann fivérek nyitották meg munkaruházati kereskedésüket, amelyet a híressé vált elszakíthatatlan nadrág grafikával hírdettek, valamint Fischer Simon selyem- és csipkeáruháza is itt működött. A Gutmann áruház volt az első mai értelemben vett áruház, ahol egybefüggő nagy térben árusították egyazon márka termékeit. A fenti kép alapján pedig kétségünk sem lehet afelől, hogy csodálatos kirakatokkal kápráztatták el a nagyérdeműt.

1848-ban államosítják az áruházat, Állami Áruházként folytatja tovább működését. 1949-ben pedig megkapja a Verseny áruház nevet. A régi Gutmann reklám is felkerül neonreklámként a portálra, igaz először Sztálin képe díszeleg a gatyahúzók helyett.

Ekkor már a  felső térrel egybenyitva üzemelt. A Centrum Áruházak tagjaként a Rákóczi út legnépszerűbb áruházai közé tartozott, amelyek kirakatai legendásak voltak. Minden télen az ünnepi szezonban mozgó kirakat kápráztatja el nemcsak a gyerekeket. De minden időszakban különlegesek voltak az utcai vitrinek. Mindegy, hogy éppen politikai, vagy ünnepi témát kellett megjeleníteni, a kirakatrendezők remekeltek. (kép forrása: https://hu.museum-digital.org )

A képen a Verseny Áruház szeptemberi iskolakezdésre berendezett kirakata látható. Két reklám felirat is olvasható: „Ennek nem kell reklám…” „Iskolában nem lesz daci, Verseny ruhát hord a Laci”(forrás: mandabp.hu)
A képen a Verseny Áruház 1965-ös augusztus huszadikai ünnepi kirakati dekorációja látható.
A háttérben népi motívumokkal díszített keretben négy részes tabló – amely azt mutatja be, hogyan lesz a búzából kenyér. Jobbra tőle egy a vidéken hétköznaponként viselt népviseletbe öltözött hölgy szel egy friss kenyeret egy bajszos idős úriembernek.
Az előtérben egy felirat informál az ünnep idejéről és okáról. Jobbra egy nyitott alkotmány olvasható, mellette egy virágcsokor és a korra jellemző elmaradhatatlan munkásmozgalmi vörös illetve nemzeti színű zászló látható. Mindenek fölött az 1956 utáni népköztársasági címer vagy „Kádár címer”. (forrás: mandabp.hu)
Alább pedig a híres-neves mozgó macis karácsonyi kirakat látható, már a későbbi időszakból, ahogy ez az öltözékekből is megállapítható. Érdemes megfigyelni a hömpölygő tömeget, amely jellemző volt a Rákóczi útra. 

1956-ban az épületet komoly károk érték. Érdekes képek és mozgófilmek is fellelhetők erről az időszakról némi kutatást követően.

Én a furcsa bejáratra és a hideg fényű világításra emlékszem, valamint azokra a fiókos pultokra, amelyek a hetvenes években oly jellemzőek voltak az eladóterekre, valamint az időszakos vásárokra, amikor a bejárattal szemben kis kitelepült pulton árusítottak különféle szezonális terméket.. De az is meglehet, hogy a nem messze található Csillag áruházzal keverednek az emlékeim. A karácsonyi vásárok divatját a Corvin áruház vezette be, majd a többi Centrum áruház is átvette a gyakorlatot. Leértékelések ebben az időszakban még nem voltak. Érdemes megfigyelni a pazar neonreklámokat- az óriási felkiáltójelet sokan azóta is emlegetik.

A hanyatlás a rendszerváltást követően jött el. A Centrum áruházakat nem tudták kedvezően értékesíteni, a legtöbb üzlet apró kis shopokra szabdalva próbált túlélni. Ma az áruház helyén a Libri könyvpalotája működik. S hogy a híres neonreklámok hová lettek? Ki tudja?

Kommentjeiteket, fényképeket és történeteket továbbra is a Paradi Online Facebook oldalán várom. Próbáljuk együtt megőrizni, felkutatni a közelmúlt emlékeit!

Források: szeretlekmagyarorszag.hu, mierzsebetvarosunk.blog.hu, fortepan.hu, Centrum nosztalgia és Retro klub- Facebook, hu.museum.digital.hu, hirado.hu, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest