A London Fashion Week bemutatói mindig számos érdekességet tartogatnak, s bevallom imádom szakmai szemmel figyelni, hogy mi újat láthatok, tanulhatok. Anya Hindmarch bemutatója volt az egyik olyan esemény, amelyere a MAC Cosmetics jóvoltából juthattam be. Természetesen most, mint korábban, pályáznom kellett. Nemcsak a tervező, hanem a vezető sminkes Val Garland miatt választottam ezt a bemutatót, és szerencsére megkaptam az akreditációmat.

Minden ilyen eseményre pontosan kell érkezni, mert számon tartják, hogy az ember él, vagy éppen visszaél-e a lehetőséggel, amit kapott. Egy percet sem késtem, de döbbenettel tapasztaltam, hogy már senki sem ült a sminkes székekben, hanem javában próbáltak.

A kollekció a Circulus nevet kapta, s ehhez illően egy amfiteátrum alakzatot építettek fel a helyszínen. E felett lebegett egy kör alakú fedél, amely nemcsak a színét, hanem a dőlésszögét is változtatta. Elképesztően drámai hatást váltott ki a színpadias közeg.

Ahogy említettem, már javában folyt a próba, viszont az összes modell a közönség helyén ült, s helyettük láthatóan civil lányok gyakorolták a koreográfiát. Mi a csuda történik itt? – gondoltam, s egyre kíváncsibb lettem.

A civil lányok többször lejárták a koreográfiát, amely a szokatlan „kifutó” alakjából adódóan sem volt egyszerű. Vonultak a peremen, jártak a kör belsejében, s közben a lebegő tető végül rájuk is csukódott. Volt mire összpontosítaniuk.

Miután begyakorolták a sorrendet, minden civil lány mellé egy modell került, és párosan kezdték végigjárni a tour-okat. Vagyis a fekete ruhás lányok betanították a modelleket. Ezt kétszer-háromszor megismételték, majd mindenki szaladt vissza a backstage-be. Itt jöttem rá, hogy a „civil” lányok az öltöztetők voltak. Mindenki a rábízott modell koreográfiáját járta le, majd tanította be. Megható volt, ahogy ezzel az ötlettel helyeztek egyenlőségjelet a backstage-ben és a kifutón dolgozók közé. Egyikük sincs a másik nélkül. Ezek azok a pontok, amikor libabőrös leszek attól, hogy mennyire szeretheti a szakmáját az, aki ilyen emberi megoldásokat talál ki.

A backstage az amfiteátrum alatti rész volt, láthatjátok a képeket, hogy őrület uralkodott itt. Megoldódott az a rejtély is, hogy miért „nem voltak sminkelve” a lányok. Val Garland ugyanis igazi no make up-ot álmodott meg.

Íme a facechart, aminél szűziebbet még sosem láttam. A sztársminkes szinte csak fényekkel dolgozott. Egyik isnpirációs forrása Stephen Meisel kilencvense évekbeli képei voltak. Érdekes lesz majd meglátni, hogy a nagy MAC Cosmetics féle univerzumban hová kerül majd ez a mozaik kocka a tavaszi-nyári trendeket illetően.  A legmeghatározóbb dísz az arcon Stephen Jones furcsa fejdísze volt. Ő egyébként ugyanúgy nyüzsgött a háttérben, mint mindenki más.

A fotózás itt sem volt egyszerű, egymás lökdösve próbált mindenki kedvezőbb pozícióba kerülni. Ilyenkor igencsak észnél kell lenni, hogy használható anyagot készítsen az ember, és ne zavarja a bemutató stábját. Számomra ez ugyanis nagyon fontos. Másoknak nem mindig.

Ez a kedvenc képem – remekül kifejezi azt a bolondokháza hangulatot, ami egy bemutató előtt uralkodik. Hozzáteszem, hogy egyetlen hangos szó, vagy durva beszólás nélkül, kedvesen, normális hangnemben vezényelték le a percre pontosan kiszámított fázisokat. Ezt itthon néhány hisztis szakmabelinek szívesen megmutattam volna, akárcsak a hazai divatheteken dolgozó öltöztetőknek, akik sokszor sérelmezik a sajtó jelenlétét. Kéremszépen, ez a showbusiness….

A páros próbák után minden modell felöltözött, és újrakezdték a gyakorlást, immáron a ruhákban. Ezt is kétszer-háromszor megismételve. Az öltözés az építmény aljában zajlott, ahol igencsak figyelni kellett, ki hová lép. Ezek a képeim nem a legjobban sikerültek, mert nehéz volt odaférni úgy, hogy ne akadályozzam őket. De megmutatom, hogy legyen elképzelésetek róla:

Stephen Jones nem bízta másra az utolsó simításokat. Végig ellenőrizte a lányokat, hogy tökéletes megjelenéssel lépjenek a közönség elé.

Természetesen a munka itt még nem fejeződött be. A közönség egy tökéletes, talán a szezon legizgalmasabb bemutatóját kapta. A színfalak között azonban ekkor sem állt meg a munka. Erről, és a kollekcióról a poszt második részében olvashattok: itt.

Fotók: Parádi Gabriella /Pumpkin Paradise