Nemrég kezdték el a magyar mozik vetíteni a Banks úr megmentése című filmet, amelyet bátran ajánlok mindenkinek, aki szerette, vagy még a mai napig is szereti a Mary Poppins könyveket. Nekem egyik legnagyobb gyerekkori élményeim közé tartoztak ezek a mesék, s a filmváltozatnak sem sikerült elrontania azt a belső mozit, ami a fejemben játszódott olvasás illetve mesehallgatás közben.

Ez a film a Mary Poppins mozi születéséről szól, valamint az írónőről (remélem nem vagyok egyedül azzal, hogy P.L. Travers-t világéletemben férfinak gondoltam) aki igencsak feladta a leckét Hollywoodnak és Walt Disney-nek.

De lássuk csak a jelmezeket!

A történet két idősíkon játszódik. Az egyik az írónő századforduló környéki gyermekkorában, a másik pedig a hatvanas évek első éveiben lévő történéseket mutatja be. Ráadásul az egyik nemcsak időben, hanem földrajzilag is távoleső helyeken: Ausztráliaban, Angliában és Los Angeles-ben.
A jelmeztervezőnek Daniel Orlandinak legalább annyira nehéz dolga volt némely jelenetekben szereplő kosztümök engedélyeztetésével, mint anno Disney-nek az írónővel. „Miki egérrel több próbám volt , mint Emma Thompson-nal” – nyilatkozott viccesen a tervező.

Valóban a filmben megjelenik a 1960-61-es év Disneylandje, az ismert karakterekkel, óriásbábokkal együtt. Ezekre pedig a mesegyáros cége a mai napig igen érzékeny, így rengeteg egyeztetést kellett végigkűzdeniük, hogy mindenki elégedett legyen. A filmben a Hollywoodba érkező, kissé bogaras és mogorva írónőt el szeretnék kápráztatni, ezért elviszik Disneylandbe. Óriási feladat lehetett újraépíteni ezt a világot. Számomra is érdekes volt ez a filmrészlet, hiszen pár hónappal ezelőtt pont egy 1961-ben Disneylandben készült editorial-ra leltem az interneten (ide kattintva érhetitek el a korábbi posztot) . Ezek a képsorok pedig megelevenedtek abban a néhány percben, amely ott játszódott.

Emma Thompson karaktere egy igazi posh angol úriasszony, akinek igen határozott elképzelése van mindenről. Konzervatív és igényes. Ezt pedig a ruhatára is tükrözi. Az alkotók elképzelése szerint a karakter nem boltokban vásárolt ruhákat hord, hanem saját igényei szerint készítetett öltözékekben. A ruhák szabása inkább az ötvenes éveket idézi, ékszerei pedig karakteresek. Talán ezek a darabok az egyedüliek, amelyek utalnak a művészi vénára. A film végéig szinte csak földszínek jelennek meg az írónőn.

Walt Disney-t Tom Hanks alakítja. Öltözéke szinte végig ugyanaz, különlegessége pedig az apró részletekben rejlik. Szürkéskék öltönye remekül ellenpontozza Travers melegárnyalatú ruháit, s egyben ki is egészítik egymást. ez a finom precizitás egyébként az egész filmre jellemző. Összességében fel sem tűnik, hogy valami kiemelkedő jelmeztervezői teljesítményt látunk, de amint elkezdjük egyenként kielemezni a jelmezeket, rögtön rádöbbenünk, hogy az apró, cizellált részletek mennyire segítik azt, hogy ez a film hiteles, és működőképes legyen.

A századforduló környéki Ausztráliában játszódó jelenetekben ott bújkálnak a Mary Poppins mesék figurái. Érdekes feladat lehetett az illusztrációk, és a mesefilm karaktereiből visszabontani a valós, létező karaktereket. Úgy csodálkozunk rá az Ellie nagynénit bemutató figurára, hogy nem elsőre blikkre, hanem csak pár másodperc késéssel esik le a rézgaras:” Nahát, őbelőle lett Mary Poppins !”

Egyedül egy figura zavart be a képbe, és ez sem a jelmezek miatt. P.L. Travers édesanyját alakító Ruth Wilson idegesítően túlplasztikázott ajkai folyamatosan elvonták a figyelmet arról, hogy nem a huszonegyedik században járunk. S ahogy a nemzetközi értékeléseket olvasom, ezzel a furcsa érzéssel nem vagyok egyedül.

Visszatérve az irónő karakterére: érdemes megfigyelni, hogy hogyan színesednek ki a jelmezei a film végére. A földszíneket felváltják a vidám, mondhatni Disney-s árnyalatok. ( a rózsaszín inges szettről csak werk fotót találtam)

Egy dolgot azonban leszögezhetünk. Disney-éknek sikerült duplázniuk, és ezt a Mary Poppins filmet sem tették tönkre. Nagyon ajánlom mindenkinek, igazi szívmelengető igaz történet, remek színészekkel, fantasztikus látvánnyal. Végül pedig ajánlom az angolul beszélő olvasóim figyelmébe a film jelmeztervezőjének beszámolóját.
A filmről bővebben a port.hu oldalán olvashattok.