A néhány éve oly trendivé vált utcai divat fotózásának egyik legnagyobb alakja, s egyben az egész műfaj kitalálója Bill Cunningham. A mára már 85 esztendős korral büszkélkedő bácsi kerékpáron járja New York utcáit, s a legnagyobb divateseményekre is állandó belépője van.

Bill Cunningham 19 évesen érkezett New Yorkba. Itt először nagybátyja  reklámügynökségében kezdett dolgozni, amelynek csendestársai voltak a  Chez Ninon nevű elegáns női ruha üzlet tulajdonosai.  Később kalapos üzletet nyitott, amely hihetelen sikereket tudhatott magáénak. Ebben nagy szerepet játszottak az előbbi üzlet tulajdonosnői. Erről egy külön posztban olvashattok majd, mert valóban olyan érdekes állomása volt ez Bill Cunningham életének, s ebben is olyan maradandót alkotott, hogy érdemes lesz egy hosszabb cikkben kitérni rá.

Fotografálással a II. világháború alatt kezdett foglalkozni. Saját elmondása szerint azonban nem volt jó fotós, túl gyávának tartotta magát. Ráadásul főleg a szép ruhákba öltözött nők érdekelték, s nem annyira a történések. Már ekkor hobbija volt azt figyelni, hogy hogyan öltözködnek az emberek. Már  kisgyerek korában felfigyelt arra, hogy a vasárnapi miséken a pap szónoklata helyett leginkább a hölgyek kalapjai érdekelték.

1949-ben kiadó szobát keresett, s talált, de nemcsak azt, hanem egy új hivatásra is lelt.  Így indult kalapos karrierje, amiről majd később mesélek. Néhány évig ezzel a szakmával foglalkozott, majd besorozták. a katonaságból visszatérve, ismét kiadó szobát keresett – lakást bérelni ugyanis nem volt pénze.

Ekkor találkozott John Fairchild-dal, aki a Women’s Wear Daily magazint vezette. Ő a chez Ninon-béli hölgyek ismerőse volt. Felkérte Bill-t hogy írjon a lapnak. Úgy gondolta, hogy ezzel elsőkézből kaphat információt, benfentes pletykákat az üzlet prominens klienseiről. Mekkorát tévedett! Billt már akkor sem, és azóta sem érdekli,hogy ki kicsoda. Talán sikerének, és mindenki felé azonos mértékben mért kedvességének a titka, hogy szerinte nincs különbség az emberek között. Kibeszélni pedig sosem beszélte ki a bizalmas információkat. A chez Ninon vásárlói ekkoriban a Vanderbilt, és az Astor család tagjai voltak, s nem mellesleg Jackie Kennedy.

Ezzel együtt Cunningham belevágott a divatújságírásba. Szakításra akkor került csak sor, amikor Fairchild nem engedte leközölni Courréges-ról szóló cikkét. A magazin Yves Saint Laurent munkáit tartotta elsődlegesnek, s mást nem engedett előtérbe kerülni. Bill Cunningham ekkor felmondott, mivel ő az előbbi designer munkáit tartotta forradalminak.

Következő munkahelye a The Chicago tribune volt. Itt ismerkedett meg Antonio Lopez-zel a híres illusztrátorral (itt olvashattatok róla). Egy este vele, és David Montgomery fotográfussal vacsoráztak együtt. Bill megemlítette nekik, hogy kedve lenne a fotózáshoz. Néhány hónappal később Montgomery ismét New Yorkba látogatott, és hozott magával egy kis Olympus Pen-D kamerát. „Használd úgy, mint egy jegyzetfüzetet” – ezzel a mondattal adta oda Cunninghamnak a sorsdöntő fényképezőgépet.

Ez volt mindennek a kezdete. Bill rájött, hogy az utcán fényképezve megörökítheti, hogy az emberek hogyan interpretálják a kifutón látott öltözékeket. Az egy dolog volt, hogy a tervező mit akart eladni, az pedig egy másik, hogy az emberek mit és hogyan akartak hordani. Ez volt a hiányzó láncszem a divatújságírásban. Korábban is fotóztak a divatbemutatón kívűl „spontán” öltözékekeket, de ezek viselői minden esetben hírességek voltak. A különbség Bill kameráján keresztül nézve az volt, hogy ő csak a ruhákat figyelte, nem az ember státuszát, aki viseli.

Egyik alkalommal éppen egy kabátra „vadászott” : megtetszett neki a kabát anyaga és különleges vállmegoldása. Miközben kattogtatott, észrevette, hogy az emberek megfordulnak a kabátos nő után. Később tudta meg, hogy a ruhadarabot nem más, mint Greta Garbo viselte.

A Metropolitan Report-nál ráharaptak Bill fotóira. Kiderült ugyanis, hogy miközben a különleges ruhákra fókuszált, számtalan híresség is becsúszott a kiválasztottak közé. Mivel moziba nem járt, tévéje nem volt, nem tudta kiket fotóz. 1978 december 30.-án megjelent az első street fashion képriportja. Áttörés volt ez anyag, mivel a The Times történetében ekkor jelent meg először olyan összeállítás, amelyben a szereplő hírességektől nem kértek engedélyt a közlésre.

Legtöbb fotóját azonban saját magának készítette. Mindent dokumentált és dokumentál a mai napig, amit érdekesnek tart. Szeret láthatatlan maradni, és a lehető legdiszkrétebben fotózni. Így készülhetnek a legjobb képek. Sosem ugyanazon a helyen dolgozik, bár vannak New Yorknak olyan pontjai, amelyeket nagyon kedvel. Egyedi amit csinál, hiszen naponta több órát áll, és vár arra, hogy valaki, aki érdekes ruhát visel, felbukkankjon. Nem az a célja, hogy celebeket, vagy szponzorált ruhákba bújt embereket fotózzon. Nagyban különbözik a munkája attól is, amit a paparazzik művelnek. A divatszakma egyik legkedvesebb emberének tartják. Mindenkit egyszerűen „kid”-nek szólít, legyen az kilencven éves milliárdos, vagy csak egy fiatal kolléga.

Védjegyévé vált öltözéke, amely a piperkőc, és sznob közegben egyszerre feltűnő, és észrevétlen is. Évtizedekkel ezelőtt talált rá a kék szerelőzubbonyra, amely strapabíró, sok zsebe van – ahová elteheti a fotózáshoz szükséges kellékeit- valamint klasszikus a színe. Mindenhol így jelenik meg.

2010-ben dokumentum filmet készítettek ” Bill Cunningham New York” címmel, amelyben végigkísérik egy napját. Bepillantást nyerhetünk otthonába, amely szintén nem egy fényűző apartman, hanem egy szerény kis lakás, dugig a negatívjaival.

A film egyik kedvenc jelenete számomra az volt, amikor az egyik Fashion Week divatbemutatójára igyekezett bejutni, s a szervezők egyike nem akarta beengedni. A tervező asszisztense pedig rendreutasította a szervezőt, mondván: „Ember! Ő a legfontosabb az egész divatvilágban” és bekísérte Bill Cunningham-et az első sorban található helyére.

De érdemes megjegyeznünk Anna Wintour mondatát is, ami már szállóigévé lett: „We all get dressed for Bill”

Bill Cunningham a mai napig publikál a The New York Times-ban, itt érhetitek el a rovatát.

Facebook oldalát rendszeresen frissíti, valamint instagrammon is követhetjük munkásságát @workforbillc néven.

FRISSÍTÉS: az eredeti cikk 2015-ben készült. Bill Cunningham 2016 június 25-én elhunyt. A fent linkelt weboldalak továbbra is elérhetők.

A Paradi Online 9 éve, csaknem kétezer cikkel, gondos kutatómunkával, többszáz befektetett munkaórával készül. Ha az oldal további működését és fenntartását szeretnétek támogatni, innen vásárolhattok saját tervezésű ajándéktárgyainkból, vagy PayPal-on keresztül  “virtuálisan meghívhattok egy kávéra” akár egy csésze kávé, vagy ha jobban tetszik egy magazin árának utalásával. Köszönjük!