Nem tudom ki hogy van vele, de ez én figyelmemet eddig bizony elkerülte, hogy a legendás madmoiselle életéből musicelt is készítettek. S hogy hol találtam mégis rá erre az információra? Nos, ha hiszitek, ha nem egy 1967-es ez a divat újságban. Mellesleg ez azért is meglepő, mert magát a darabot csak 1969-ben mutatták be.

Íme a cikk:

„COCO

Lehet, hogy a My Fair Lady-nek versenytársa születik?A neve „Coco”, „atyja” Alan Lerner, a musical Elisa megteremtője. Pikáns kis történet ez is. Coco nem az író agyában született, hanem élő személy. Neve Gabrielle (de így soha nem hívják) Coco Chanel. Igen, a Mademoiselleről van szó. Már évek óta rebesgetik, hogy Lerner ostromolja a párizsi divatkirálynőt, színdarabot, filmet szeretne készíteni az életéről.

Chanel kisasszonyt azonban nehéz megkörnyékezni. Két évig udvaroltatott magának, míg végül a hírek szerint beadta a derekát. „Képzeljék- panaszkodott barátnőinek- a szerzők három egész héten át faggatni akarnak. Mindent tudni szeretnének, hogyan dolgozom, hogyan öltözködöm, mit eszem, milyen frizurát viselek, milyen pirulákat szedek, milyen lemezeket hallgatok, milyen könyveket olvasok, mikor kelek fel, hogyan szitkozódom. A magánéletemet kiteregetnék a világba..”

Hosszú habozás után sürgönyözött: „Mr.Lerner jöjjön.” És Mr. Lerner a munkatársak egész seregétől kísérve megérkezett. A stábhoz tartozik Brisson filmrendező, André Previn az egyik legjobb filmkomponista, Cecil Beaton a színpadi díszletek és kosztümök neves tervezője. „Két hetet szánok önökre, egy nappal se többet”- e szavakkal fogadta a filmeseket a Mademoiselle. Lerner és kísérői reggeltől estig nem tágítottak , a divatkirálynő oldaláról. Megfigyelték, hogyan tervez, miként ugrálja körül a manekeneket, lefényképezték a tükrös lépcsőházat, a divatszalon minden székét, varróasztalát, zegét-zugát. Lerner azt akarja, hogy a színpadon élethűen elevenedjen meg a híres szalon. Ki fogja a musical darabban Coco Chanelt alakítani? Egyenlőre még titok. Hat híres színésznő közül fognak választani. A darab címe minden valószínűség szerint Coco lesz. Ennek a névnek már olyan csengése van, mint a Chanel 5-nek – nemzetközi.

A Mademoiselle nyolcvan körül jár. Túlélte az összes háború előtti divatdiktátort. Korról, kár beszélni. A feketeszemű vékony francia nő ma is olyan eleven, ötletgazdag, alkotókedvű, mint sok-sok évvel ezelőtt. Azt mondják fél évszázad óta alig változott.A kosztüm, amit visel, állítása szerint tízéves- Chanel kosztüm. Se le, se fel nem hajtották közben, az ő ruhái elfedik a térdet. (Nagyon rossz véleménnyel van a miniszoknyáról…) Nála a fő szabály. legyen kényelmes, praktikus, és nőies a kosztüm. Ennek a „felfedezésnek” köszönheti hírnevét. „Amikor elkezdtem – nem mondta meg, hogy mikor, de több, mint fél évszázada- mi fiatal nők még csak álmodtunk a pulóverről, a jerseyről, a rövid hajról, az ékszerutánzatról, a sportról, egyszóval ami lendületes, fiatalos.” Chanel kisasszony vállalta az újító szerepét, bár először elszörnyűlködtek az „merész” ötletein, később követték őt, „mert ez felel meg korunknak”- állítja. „Ruháim 18-tól 80-ig minden korosztálynak alkalmasak. Manapság nincsenek már öregasszonyok.”

A Mademoiselle igazi kapitalista üzletasszony, akinek kellő bátorsága volt először levágatni a haját és a hosszú szoknyáját, és az elsők közt dobta el a mídert, először tűzött hamis ékszert a ruhájára. Ezek a legismertebb újításai. Jó szeme volt. Meglátta, mire van szüksége a mai nőnek – és ezen meggazdagodott.

Lehet, hogy jó szeme van Lernernek is. A Mademoiselle élete elég regényesnek tűnik. Lernerék azt remélik, hogy Coco ugyan olyan jelentős lesz a színházi világban, mint Chanel a divatvilágban. A Rue Cambon után Coco Chanel a nagyvárosok új karriert futhat be.

-sz-„

Ez a divat, 1967/4. szám

Lássuk,hogyan alakult ezek után a musical sorsa!

Az Ez a divatban megjelent cikket követően még csaknem két évnek kellett eltelnie a premierig. A Coco színpadra állítását pedig nemcsak a névadó akadályozta. A musical színházi producere Frederick Brisson eredetileg feleségének szánta a címszerepet, de mivel ő egészségi állapota miatt nem tudta vállalni, találniuk kellett egy nevet. Katherine Hepburn először igencsak negatív véleménnyel volt a musicalről, és arról, hogy ő énekes szerepben álljon a színpadra. De később az MGM énektanárának magánleckéit, és Coco Chanellel való személyes találkozását követően megmásította a véleményét, s igencsak akarta ezt a szerepet.

A musical forgatókönyve nem ragaszkodott a tényekhez, hanem sok-sok fikciós elemet is tartalmazott. Mivel a könyv megírása csúszott a címszereplőt pedig szerződés kötötte egy filmhez, egy évadot ki kellett hagyniuk, s megvárni, amikor Hepburn ráér. 1969 szeptemberében pedig végre elkezdhettek próbálni. Cecil Beatonra is rájárt a rúd: a zárókép díszlete olyan bonyolult volt, hogy az összes létező hibát sikerült megtalálniuk, s emiatt szintén csúsztak.

1969 decemberében azonban végre bemutatták a darabot. 8 hónapig játszotta Hepburn a szerepet, majd kiszállt. Ekkor Daniella Dariux vette át Chanel szerepét, de így a közönséget már nem érdekelte a darab. Még két hónapig erőlködtek vele, majd levették a műsorról.

1971-ben Hepburn a Coco musical amerikai turnéjának erejéig visszavette a szerepet. Érdekesség, hogy legelső bemutatójuk 1971 január 11.-én volt Clevelandben, pontosan egy nappal a Mademoiselle halálát követően.

A turné minden állomásán teltház várta a színművészeket, akik a kor legdrágább előállítási költségű musicaljében játszhattak.

Ennek ellenére a musical feledébe merült, s a tervek ellenére filmre sem vitték soha.

2008-ban egy koncert erejéig felidézték a darab dalait. Szerencsére képek, és videófelvételek maradtak a musicalről, amely három kategóriában is elnyerte a Tony Awardot.