A Fashion Awards díjátadón oroztam el Almási Jonathán Csabától a könyvet. Valahogy éreztem, hogy együltő helyemben fogom elolvasni, így sokáig nem kell nélkülöznie. Ez így is lett.  Ha rövid ajánlót kellene írnom, hogy miért jó ez a könyv, akkor az utolsó lapokról idéznék néhány mondatot:

„De nem lehetsz tehetségtelen. Mert ha tehetségtelen vagy, és tehetségtelent írsz, megölünk” – mondá anyatigrisként Szabó Ildikó filmrendező, a könyvet jegyző Fazekas Orsolyának-  még mindig életben van-,tehát tehetségesen írt.

Érdekes, hogy a szerző nem Király Tamás közvetlen, és legbelsőbb baráti köréből került ki, hanem egyike volt azoknak, akik néhányszor modellként szerepeltek nála. Talán jobb is, mert némi távolságból, és mégis bennfentesként jegyzi a kötetet. Nem beszél sokat, hanem inkább beszélteti azokat, akik végigkísérték pályáján a divatművészt. Abba a hibába sem esik bele, hogy többnek akarná magát mutatni, mint egyik mellékszereplőnek abból a sokból, akik Király Tamás mellett hosszabb-rövidebb időre felbukkantak.  Szerencsére jó érzékkel az önjelölt „barátok” kimaradtak a könyvből, és valóban a belső kör az, aki megfesthette a Király portréját.

A nyolcvanas évek avantgarde világát nem biztos, sőt biztos hogy nem tudja elképzelni az, aki nem élt benne.  A könyv gyakorlatilag egy nagy dózisú időutazás főleg a nyolcvanas évekbe. Nem tudom, hogy azokat is megérinti ennyire,ahogy engem, akik csak hallomásból ismerik ezt az érát.

„Király Tamás meglehetősen forradalmi művész volt, a stílus, ami ő volt, nemcsak az életében, nemcsak a művészetében, de az alkotói munkamenetében is uralkodó volt. Másképp alkotott, mint a divatművészek zöme. Másképp is élt.”

Király Tamás személye pedig túlmutat saját magán: egy korszak művészének szükségszerű végzetét tükrözi. A nyolcvanas évek pezsgő, alkotó energiái, a szárnyalás és egyben a bezártság időszaka volt. Egyedülálló módon mégis Király Tamás volt az, aki ki tudott ebből törni, és nemzetközi ismertségre szert tenni, miközben itthon gyakorlatilag éhen halt. A rendszerváltás után el-, és letűnő vagy éppen konzumszemléletű művészeket is túlélte, maga maradt egy időkapszulában, vagy ahogy a könyvben említik buborékban.

A sorsszerűség emlegetése többször előkerül a könyvben. Mi lett volna, ha nem ebbe a fura időszakba, helyre születik? Mi lett volna ha él a lehetőségekkel? Mi lett volna, ha nem a művészlétet, hanem a kompromisszumokat választja?

A barátok mellett nem sokat tudunk meg családi életéről. Egy-egy utalás, és a hiány ami jelzi  a  sorsokat (ismét a sors szó), sejtet apa-fiú, testvér-testvér kapcsolatokat, nehéz vállon cipelt terheket.

Király Tamás halálából a média a magyar sajtótörténet leggusztustalanabb hírözönét kreálta. A barátok pedig csendben maradtak, nem mentek bele a méltatlan színjátékba. A hallgatást egy év után törte meg a könyv. Elegánsan, nagyvonalúan, hitelesen.

Olvassátok el!

Kiadta az Alinea kiadó. Itt rendelhetitek meg.