Ismét egy régi adósságomat törlesztem le azzal, hogy az Arizona mulatóról mesélek. Érdekes azonban, hogy érdemes volt ilyen sokáig elodáznom az írást, mivel néhány hete igencsak különleges képsorozattal „ajándékozott meg” egyik ismerősöm. A legendás csodabárról ugyanis nem sok fotó volt ismeretes, s amiket most ebben a posztban láttok, nagy valószínűséggel csak most kerülnek szélesebb nyilvánosság elé.

A mulatóhoz nekem is van némi kötődésem. Egyrészt világ életemben- azaz egész kicsi korom óta- arra vágytam, hogy revü jelmezeket tervezzek, s úgy álmodtam meg a képzeletemben, hogy erre majd a Nagymező utca-i Arizona mulatóban kerül majd sor, amelyet egyszer csak újra életre keltenek. Nos, ez az álmom ebben a formában nem valósult meg. 100 méter eltéréssel viszont igen: 2000-ben az újranyitó Moulin Rouge műsorának kosztümjeit egytől-egyig én tervezhettem (itt nézhetitek meg a műsort és a jelmezterveimet)
Az Arizona másik kapcsolódási pontja mesterem, Vogel Eric volt, aki a poszt témáját adó csodabárban felelt a díszletekért és jelmezekért, s nagy szerencsémre sok-sok történetet is megosztott azokkal, akik ismerhették őt.

Az Arizona a Nagymező utca 20-as szám alatt nyitotta meg kapuit 1932-ben. Manapság ebben az épületben található a korábbi tulajdonosról Mai Manóról (korábban May Manó – mesterem csak „Máj” fényképésznek emlegette, így én gyakran kételkedem a mostanság szokásos kiejtésben) elnevezett galéria, a Magyar Fotográfusok Háza, valamint a Thália stúdió színpad.

A világhírre pillanatok alatt szert tevő mulatót Rozsnyai Sándor és felesége Mici (született Senger Mária) alapította. S ahhoz, hogy az Arizona megnyissa kapuit, kalandos út vezetett. Rozsnyai édesapja pincérként kezdte pályafutását, majd gőzmosodákat üzemeltetett Bukarestben, amelyből sikeresen meg is gazdagodott. Négy gyermekükkel azonban innen is továbbálltak, méghozzá egészen New York-ig vezetett az útjuk. Itt moziüzemeltetésbe fogtak. A gyermekek közül a legkisebb, Sanyika zenei tehetsége már ekkor megmutatkozott. Tizenöt évesen a Metropolitan Operaházba jelentkezett korrepetitornak. A tökéletes zongorajátékú tinédzser nagy szerencséjére a világhírű karmester Arturo Toscanini is hallotta a játékát, s rögtrön lecsapott rá. A sors azonban közbeszólt. A mozi tönkrement, a család pedig hazautazott Pestre. Sándor itt is szerencsét próbált az Operaházban, azonban itthon nem kaphatott esélyt. Nagy szerencséjére azonban az egyik énekes segítséget ajánlott neki: Wabits Lujza Nagymező utcai mulatójába, a Jardin-ba  éppen karmestert keresett. Igaz, hogy szenzációként egy törpét akart, de végül a csodagyereket választotta. Rozsnyai itt jegyezte el magát a pesti éjszakával, valamint feleségével, aki a Jardin egyik táncosnője volt. Senger Mici pedig nemcsak férjet, hanem leendő művésznevét is megszerezte. Szomory Dezső a kor híres írója Miss Arizoná-nak akarta átkeresztelni a fiatal lányt. Vörös haja a prérik tüzére emlékeztette, szeme szelídsége pedig a sivatagéra. Az új név azonban néhány évig még maradt talonban, Rozsnyai duóként léptek fel továbbra is.

Az egyre sikeresebb pár egyszer csak egy olasz impresszárió kereste meg, aki itáliai turnéra hívta őket. Rozsnyaiék nem sokat gondolkodtak, gyorsan társulatot verbúváltak, és műsort szerveztek. A Rozsnyai Revű 1927 tavaszán készen állt a világhírre. Hihetetlenül visszafogott életmóddal, és zseniális marketingérzékkel megáldva nagy ismertségre, és komoly vagyonra tettek szert. A turné városaiba frakkba, és estélyi ruhába öltözve érkeztek meg a vonatútról, ami persze remek témát adott az újságíróknak- a műsornak pedig ingyen reklámot. 1930-ban Pestre hívták őket, s ők boldogan jöttek.  A Royal Orfeumban, valamint a Magyar Színházban léptek fel. Rövidesen azonban ismét valami újra, és saját dolgora vágytak.

Egy, a Moulin Rouge-ban tett látogatásuk után megakadt a szemük a szemközti 20-as számú épületen. éppen azon, ahol Wabits Lujzánál kezdték. S a lehető legőrültebb ötletet találták ki, a mulatóktól hemzsegő negyedben: olyan helyet nyitnak, amilyenre még nem volt példa. Erről a bolondságról mindenki próbálta a párt lebeszélni, sőt még befektetőtársat sem tudtak találni. Ez utóbbi később nagy szerencsének bizonyult, akárcsak a korábbi művésznév, amelyet leporoltak. Így lett Rozsnyainéből Miss Arizona, a mulató királynője. S ha már neki is megfelelt a név, a csodabárnak is jó lett.

A kis alapterületű Arizonába olyan technikai megoldásokat építettek be, amelynek csodájára jártak a világ minden szegletéből. A táncparkett körbe-körbe forgott, közepén süllyedő, emelkedő rész volt.

A kupola pedig olyan szerelékekkel volt ellátva, hogy a gyors képváltozásokhoz gyakran innen eresztették le a szereplőket. Mai napig emlegetik azt a revüt, amelyben a görlök élő csillárként jelentek meg. (2000-ben ennek emlékére a Revue Déja Vue műsorában mi is szerepeltettünk egy kupolából alászálló csillár-lányt)

A világítás, és a speciális effektek is megértek egy misét: a megszokottnál sokkal gyorsabb képváltásokat felvillanó fények, éjszakai égbolt imitáció, telihold, amelyet galambok repkedtek körbe, vagy éppen hóesés kísérték. Sok helyen arra hivatkoznak, hogy ezeket a trükköket New Yorkban a Metropolitan Operában leste el Rozsnyai. Erősen kétlem azonban, hogy a tizenöt éves fiatalember ilyen technikai megoldásokban mélyedt volna el rövid ottartózkodása alatt.

A szeparék szintén izgalmas meglepetéseket tartogattak. Minden asztalon telefont találtak a vendégek, amelyről a világ bármely pontját, de akár a szomszédos szeparét is felhívhatták. A háttérben lévő legyezők olykor-olykor meglibbentek, s ha a kedves vendég némi intimitásra vágyott, egy gombnyomással függönnyel takarhatta el, vagy éppen az alagsorba süllyeszthette a páholyt. Itt rózsaszín fények világítottak, és akár egy hátsó ajtón diszkréten is távozhattak a párok.

Mindehhez óriási technikai aparátus és gépház szolgált- többek közt a levegőrendszer működtetése sem volt kis feladat. Érdekesség, hogy a Havi 200 pengő fix című film számos jelenetét az Arizonában forgatták. A film finanszírozására ugyanis Rozsnyait kérték fel, aki azzal a feltétellel vállalta a feladatot, ha ő írhatja a zenét. Így született a címadó dal, amelyet ma is dúdolunk. Elkövették azonban azt a hibát, hogy a filmgyár területén, a további forgatásokhoz építettek egy másolatot is az Arizona enteriőrjéből. 1937-ben a két tervező Strohmayer Ferenc és Károly beperelte a filmgyártókat. S hogy milyen sikerrel jártak, azt az is bizonyítja, hogy a film híres betétdala a vetítésre került változatban már csak egy Arizonához nagyon hasonlító helyszínen jelenik meg, az utókor nagy bánatára.

Az alábbi videón a jelenetet, ahol a mélyből felemelkedő szeparé is szerepet kap.

A művészeket nyolc öltözővel és színházakat megszégyenítő személyzettel várták. A görlök képzésére, és kicsinosítására nagy figyelmet fordítottak. Mivel a lányok nagy része nem éppen a legfelsőbb osztályokból érkezett, fodrászok, pedikűrösök, manikűrösök gondoskodtak a tökéletes külcsínyről. Rozsnyaiék remek marketingérzéküket megtartva együttműködéseket kötöttek cégekkel, akik a jelmezek tisztítását, mosását végezték, de a pincérek vörös frakkjai is barterban készültek.

A Budapest télen című rövidfilmben a valódi Arizoná-t is megpillanthatjuk – 10.35-nél , azonban ezt a videót sajnos a cikk írása óta eltávolították a Youtube-ról.

A mulató vendégköre éppoly káprázatos volt, mint a műsor, és a dekoráció. A belépéskor minden lépcsőfok más hangot adott ki, ahogy ráléptek az érkezők, s a falakon lévő tapéta is rendre változtatta a színét, a különleges világításnak köszönhetően. Az ételek, italok árát olyan magasra tették, hogy valóban csak a felső tízezer jelenhetett meg. Egy szendvics a csodabár nyitásakor pontosan egy havi átlagfizetés árát kóstálta. A közönség  estéről-estére el is jött, dugig volt a mulató. Vendégük volt a Wales-i herceg és Mrs. Simpson, Batthyányi Gyula gróf, Horthy István, a hayderabadi maharadzsa és hét felesége, hogy csak a legérdekesebbeket említsük. Ha valaki az egész bárt óhajtotta kibérelni, azt is megtehette.

Ugyanilyen izgalmas volt az alkalmazottak névsora is. Benedek Tibor , Rátonyi Róbert, Alfonzó, Rodolfó, valamint Cziffra György is itt kezdte pályafutását. A magyar művészvilág krémje is megjelent az éjszakai programokon, többek közt az akkor még nem nagykorú, de annál népszerűbb Bársony Rózsi, és Rökk Marika. Természetesen mindketten szülői kísérettel. Ebben az időben ezen senki nem lepődött meg, a fellépők közt is előfordult, hogy a szüleik a nekik fenntartott „mama-szobában” várták meg, hogy vége legyen az aznapi előadásnak.

Minden revüt nagyon nagy figyelemmel készítettek elő. Újabb, és újabb szenzációkat hoztak a bárba. Egyik leghíresebb produkciójukban egy elefánt szerepelt, de tevék, papagájok is felléptek a forgó színpadon. Természetesen ezek a bravúrok is gondos személyzetet igényeltek.

Minden műsor dívája Miss Arizona volt, aki szeretette, ha mindent szemmel-, és kézben tart, ami a házban történik. Legyen szó a műsor jelmezeiről, a fellépő művészekről, vagy éppen a konzumlányok ügyfélköréről, esetleg a vendégkör megválasztásáról.

A háború közeledtével azonban minden megváltozott. Egyre több magasrangú katonatiszt érkezett, s a vendégek közül néhányan diszkréten figyelmeztették az asszonyt, váljon el zsidó származású férjétől.  Erre nem volt hajlandó. 1942-ben tragikus esemény vetítette elő a család sorsát. Fiúk Lajos, akit mindenki csak Pipinek becézett, a sorkatonai szolgálattól való félelmében öngyilkos lett.

A mulató 1944 december 16-án zárt be. Rozsnyai Sándor az oranienburg-i koncentrációs táborban halt meg 1945. február 26.-án. Feleségével a németek végeztek, feltehetően a Dunába lőtték.

A mulató legendája azonban továbbél. Rátonyi Róbert 1987-ben megjelent Mulató a Nagymező utcában című könyvét ezzel a sorokkal – Egyed Zoltán mondásával- zárja:

„Az Arizonában mindig történik valami, de ami történik, nem biztos, hogy megtörtént. És ha megtörtént, akkor három nap múlva mindenki másképpen fogja elmesélni”

Epilógus:

Sándor Pál 1988-ban filmet készített Miss Arizona címmel. Főszerepben Hanna Schygullával és Marcello Mastroianni-val. A film azonban igencsak vegyes érzelmeket váltott ki, főleg a még életben lévő, és meg nem keresett szemtanúk esetében.

A Rátonyi könyv utószavában is elég keserű szavakkal emlékezett meg a moziról.

Képek: William Vandivert 1939-ben a Life magazin számára készített sorozata, Vogel Eric illusztrációja Rátonyi Róbert könyvéhez, Danassy Károly színes fényképe 1939-ből. Műsorfüzet 1936-ból (antikvarium.hu), Szöllősy Kálmán: Táncosnő az Arizona mulatóban, 1930-as évek

Köszönöm Borovi Dániel segítségét, amellyel a munkámat támogatta.