A mozi és a divat elválaszthatatlanok egymástól, s ez az összekapcsolódás erősebb, mint gondolnánk. A mai értelemben vett divat születésénél ott bábáskodtak a színházak dívái, és a némafilmek üdvöskéi. Sok, ma ismert designer pedig kezdeti lépéseit jelmezesként tette meg a divat világához vezető rögös úton. A mozi születése a lehető legjobb dolog volt, ami a divattal történhetett. Nézők százezrei lesték ámulva a színésznők játékát- és viseleteit. A rajongás nem állt meg ezen a szinten, hiszen a hölgyek, mindegy, hogy jómódúak vagy csak szegény varrólányok voltak, rögtön utánozni kezdték a filmvásznon látottakat. Ez pedig kapóra jött a divattervezőknek: ha akartak sem találnak volna ennél jobb reklámot.

Megszülettek a mozi első divatdiktátor filmcsillagai: Louise Brooks és Clara Bow (itt olvashattok róla bővebben). Utóbbi nemcsak Max Factor múzsája volt: az őrülten vörös hajat, a leborotvált szemöldököt, és a tüzes piros rúzst mind neki köszönhetjük, de Betty Boop karakterét is róla mintázták.

Olyan tervezők álltak a mozi szolgálatába, mint Coco Chanel, akinek Hollywood sztárgázsit kínált közreműködéséért, pontosan 1 millió dollárt, ami 1931-ben is igen szép summának számított. Kevesen tudják, de az álomgyár csillogásával szögesen ellentétes elveket valló Coco csúfondárosan megbukott. A Hollywood-i dívák nem pártolták a letisztultságot- ezt persze ne a mai értelemben értsük, hanem a glamour korszakhoz igazítva!- , hanem csillogásra vágytak, amelyet Chanel maximálisan ellenzett.

Európában viszont remekül dolgozott együtt az avantgarde filmesekkel, művészekkel, akárcsak ellenlábasa Elsa Schiaparelli. Utóbbi nem kevesebb, mint 27 filmet jegyzett jelmeztervezőként, s neki Hollywoodban is sikerült az, ami Coconak nem. Mae West ragaszkodott kreációihoz, s együttműködésüket a legendás parfümösüveg is megörökítette. Schiaparelli ugyanis Mae West alakjáról mintázta az üvegcsét (amit később Gaultier szépen le is koppintott)

Audrey Hepburn és Hubert de Givenchy barátsága, együttműködése legendás, akárcsak Marlene Dietrich és Dior közti kapcsolat. Marlene külön szerződési pontban kötötte ki, hogy filmjeiben csak Diort hajlandó viselni. Még Hitchcock-ot is megzsarolta: „Ha nincs Dior, nincs Dietrich”.  A hatvanas években Paco Rabanne alkotta meg a jövő évezred nőideáját a fém és plasztikruhába öltöztetett Barbarellát- ez a figura akár Lady Gaga előképe is lehetett.

1984-ben az újromantika és a new wawe jegyében mindenki Mozartnak akart öltözni. A fiúk sminkeltek, zsabót hordtak, köszönhetően az Amadeus című filmnek , amely mondanunk sem kell jelmez Oscart is kapott. No meg persze Falconak, aki a Rock Me Amadeus-t vitte a toplisták csúcsáig.

Két évre rá a Távol Afrikától teljesen felforgatta a betervezett divattrendeket. A jó előre megálmodott nyári divatot ebben az esztendőben teljesen újra kellett tervezni. A film óriási sikerét követően az egész világ szafari stílusú ruhákban akart járni. A divatipar mit tehetett? Engedett a nyomásnak.

Jean Paul Gaultier is  jelmeztervezőként kezdte pályafutását, akárcsak a jelenleg parkolópályán lévő Galliano, aki mint öltöztető is dolgozott. Gaultier Almodovarral, vagy éppen az Amelie csodálatos életé-t is jegyző Jean Pierre Jeunet-vel is sokszor dolgozott, de leghatásosabb kosztümjei Az ötödik elemben keltek életre. A Leeloo karakter által viselt pántos dressz azóta is rendszeres visszatérője különféle kollekcióknak.

Thierry Mugler balettáncosként kezdte, s így a jelmezek nem álltak távol tőle. Schwarzenegger Az utolsó akcióhős című filmjében több ruhája is felbukkant. Az utóbbi időben pedig saját revüt üzemeltet.

Manapság, ha szemügyre vesszük a filmek végén lepörgő stáblistákat, észrevehetjük, hogy egy-egy színész öltöztetését valamilyen meghatározott divatház végzi. Ez vagy a színész kívánsága, vagy a jelmeztervező az adott karakternek legmegfelelőbb céget választja választása ki, esetleg eleve egy nagy márka szponzorációjának eredménye. Korábban én is próbálkoztam az általam tervezett magyar filmekben a különféle karakterekhez egy-egy cég öltözékeit rendelni, de sajnos ez a módszer itthon nem a legjobb megoldás.

Újabban bevett szokás az is, hogy régi ruhákat kölcsönöznek neves divatházak gyűjteményéből. Így volt ez Angelina Jolie esetében az Utazó című filmben, ahol Charles James ruháját viselte, Demóna címszerepéhez pedig Alexander McQueen, és Mariano Fortuny életművét használták inspirációs forrásként.

Yves Saint Laurent életéről szóló mozifilmben pedig a ruhák méretéhez válogatták a szereplőket- ugyanis minden jelmez valóságos, eredeti vintage darab volt.

És akkor a Szex és New York-ot még nem is említettem, de legyen ez egy másik poszt témája…