Tegnap este azon szerencsések közé tartozhattam, akik Central European Fashion Days-re upgradelt Gombold újra rendezvény divatbemutatóit a helyszínen nézhették végig. Az idén végre a regisztrációs rendszert is megváltoztatták, így volt esély arra, hogy ne csak a netes közvetítésen, vagy az utolsó utáni sorból vegyem szemügyre a kollekciókat. Persze ehhez is kellett némi szemfülesség,de erről majd később.
Először a száraz tények: „A Gombold újra! Közép-Európa öltözéktervezési pályázatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Design Terminál 2013 februárjában harmadik alkalommal hirdette meg. Idén a pályázat már a témáját és inspirációs forrásait tekintve is átlépte az országhatárt. A szervezők közép-európai kulturális értékek által ihletett pályamunkákat vártak, ezáltal irányítva rá a figyelmet a régió szellemi örökségére és a négy ország közös kulturális identitásában rejlő lehetőségekre.”
A döntőbe válogatott pályamunkákat nagy figyelem kísérte, és nem titok, hogy rendesen meg is osztották a véleményeket. Bevallom nekem is elkerekedett a szemem némelyiken. Három tervrajz különösen felkeltette a figyelmemet, és nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan sikerül kivitelezniük az ötleteket. Egy dolog azonban biztosnak látszott: a „matyókalocsais” sosemvolt szuvenír-divattól végre, valahára megszabadultunk.

Tomcsányi Dórit az egyik legtehetségesebb magyar tervezőnek tartom, aki minőségben is magasra teszi a mércét. Ráaadásul barátságban van a színekkel. Kollekciójában a panel életérzést dolgozta fel, amelynek „romantikája” eddig még fehér folt volt a divattérképen.

Gyöngyösi Renáta tehetsége valószínű nagy zavart okozhatott a zsűri körében. Már a tervrajzából is sütött, hogy  magasan a legötletesebb és legjobb kollekció, s ezzel kell majd megküzdenie a többieknek. Ha két éve nem ő nyer, akkor az idén biztosan ő győzött volna. Humorral, kikacsintással, és igényes technikával elkészített (innen is üdvözletem és gratulációm küldöm a szolnoki varrodának) Loyalty nevű kollekciója tapsvihart keltett. Karcsi a puli pedig igazi modellhez méltóan szaladt végig a kifutón. A bemutató végén Renivel, és a kutyus gazdijával is váltottam néhány szót. Elmondta, hogy Karcsi harcedzett eb, fesztiválokhoz szokott, és nem zavarta sem a tömeg, sem a hangos zene.

Szintén kíváncsi voltam a vidéki tisztaszobák szentképeiből, profán giccsgyűjteményéből táplálkozó kollekcióra. Pusztai Judit Metamorfózis névre keresztelt öltözékei az Erdélyben látott menyasszonyi párták, és a Mária képek modernizált változatai voltak. Érdekes, hogy ebben az évben mind a városi, mind a vidéki giccskultúra feldolgozásra került.

A tervrajzok közt a nem értem kategóriába soroltam azt a versenyzőt, aki végül nagyon meglepett. Mán Renáta gyakorlatilag műszaki rajzott adott le, amiből nem nagyon lehetett eldönteni, milyen lesz a végeredmény. Szerencsére megérdemelte a bizalmat, és a döntő egyik legjobb, és legtechnikásabb kollekcióját mutathatta be, amely a Csuhéj nevet viselte.

Bátor döntést hozott a Wonderground csapata, amikor férfikollekcióval nevezett a versenybe. A közönségnek nagyon tetszett, sőt talán a legjobban azonban a zsűrinek úgy tűnik kevésbé.

Az idén két fődíjat és számtalan egyéb díjat osztottak ki. Az eddig megszokott öltözék, illetve kiegészítő kollekció mellett külön csoportba osztották a fiatal tervezőket – Newcomer néven, illetve a profikat Oldhands néven.

A Newcomer kategóriát (nem csak) számomra érthetetlen módon Csík Orsolya nyerte. Az ő esetében már a tervrajzot sem értettem, sőt a kifutón látott ruhák sem nyűgöztek le, amelyek csak nyomokban emlékeztettek a tervekre. Nem irígylem a csapatot, akinek majd címlapot kell ezekből a ruhákból kreálniuk, de a modelleket sem, akik a Millenáris tikkasztó melegében bemutatták őket.

Az Oldhands kategória győztese, papírformát hozva a NUBU mesterhármasa lett. Garam Judit, Kovács Adél és Hajdu Anett kollekciójában összehozták mindazt, amit a hazai és külföldi tapasztalataik alapján tudnak. Hordható, de mégis mutatós, fotózásra kívánkozó igényes kollekciót hoztak létre, amellyel nem lesz nehéz dolguk a buyereknek.  Összeházasították a busó hagyományokat a Garam Judit által kedvelt, a Nubu eddigi filozófiájában is annyira jelenlévő  bauhaus hatásokkal, ezúttal Kassák festészetével. Itt jegyezném meg, hogy még mindig hiányolom a művészetek, művészek megjelenését a Gombold újrá-s kollekciókban.

Végül essen szó arról, hogy hogyan sikerült nem az utolsó sorból megtekinteni a bemutatót. A blog révén regisztrálva voltam, mint sajtós, és nap, mint nap remek sajtóanyagokat, programleírásokat kaptam, telefonon érdeklődtek, hogy jövök-e, egyszóval nyugodt voltam, hogy végre nem kell kűzdelmet folytatni a helyekért, vagy a tömegből a modellek fejebúbját végignézni. A meglepetés akkor ért, amikor rákérdeztem az ültetés menetére, az amúgy nagyon kedves, és segítőkész hosztesszeknél. Kiderült, hogy csak a VIP vendégek, azaz a szponzorok, a tervezők vendégei, illetve a modellek(!!) vendégei számára biztosított ülőhely. A többiek ha találnak üres széket, oda letehetik magukat. Komolyan megdöbbentett, hogy egy olyan eseményen, amely arra van kitalálva, hogy a tervezőket promótálja, pont azokat az embereket száműzik a hátsó sorokba, akik a hírverést biztosíthatják. Talán egyszerűbb lenne, ha a tervezők, és a modellek rokonai a délutáni főpróbát tekinthetnék meg. Azoknak, akiknek meg megfelelő közelségből kellene látniuk a kollekciókat(stylistok, divatfotósok,újságírok, szerkesztők, bloggerek), nem szorulnának a perifériára. Végül utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy az egyik tervező feliratott a vendéglistájára. Így lettem gazdagabb egy újabb karszalaggal, és azzal, hogy nem vettem hazafelé az irányt.

Köszönet a profi fotókért Békési Istvánnak.  A többi képért  pedig a telefonomnak. A tervrajzok a Gombold újra facebook oldaláról lettek kölcsönözve.

Aki lemaradt a bemutatókról itt megnézheti őket a videó indítás gombra kattintva.