A mai posztban egy kis időutazásra indulunk. Egy kicsit különbözni is fog ez a századfordulós divattudósítás, hiszen a képeken látható személyekről pontosan tudni, hogy kik voltak.
Nemrégiben egy nagyon kedves olvasóm, Görbe Márk küldött nekem egy húszas években készített fotót, amelyen a dédszülei voltak láthatók. Tőle kaptam a mai képanyagot is, amelyen Márk dédnagymamája, és nővérei láthatóak. A szebbnél szebb fotók jó alkalmat kínáltak arra, hogy elkalandozzunk kicsit a századelő gyerekdivatjában.
Vajon mikortól is beszélünk nemhogy gyerekruha divatról, hanem gyerekruháról? A XVIII. századig nem létezett külön kategória. A gyerekek a felnőttek kicsinyített másai voltak, ami főként a jómóduakra vonatkozott. A bonyolult szabású, szűk ruhák pedig kényelmetlenek voltak a gyerekeknek. Érdemes megnézni egy-két régi festényt, nekem éppen Velazquez Margarita infánsnő című képe jutott eszembe, és szerintem rögtön hálát adhatunk a sorsunknak, hogy nem abba a korba születtünk. A XVIII. század második felében Angliában kezdtek kifejezetten a gyermekek igényeinek megfelelő ruhákat készíteni, köszönhetően Rousseau forradalmi nevelési elveinek. Persze ahhoz, hogy ez elterjedjen, időre volt szükség. A XIX. század reformerei követelték a gyerekek felszabadítását – öltözékek terén is- de valójában csak a XX. századra valósult meg a gyermekruhák elterjedése.
A magyar divattörténet legnagyobb ismerője F. Dózsa Katalin így ír a magyar viszonyokról: „A gyermekek öltözékét és viselkedését is szabályozták. Az újszülöttet fodros tüllfüggönnyel borított bölcsőbe tették, áttört hímzésű fehér ruhácskába, pólyákba burkolták, melyeket selyemmel béreltek. A bélés színe a gyermekek neme szerint változott. A hatvanas-hetvenes években a fiúk számára a sötétkék, a lányoknak a vörös, később egészen a XX. század közepéig a világoskék és a rózsaszín volt a megfelelő. Kisfiúk, kislányok haja vállig ért három-négy éves korukig, s egyforma inget is viseltek. Az első hátulgombolós rövidnadrág négy-öt éves korukban „járt” a kisfiúknak. A leánykák pasztellszínű, habos, csipkés ruhái térdig értek, hosszú kibontott hajukon kis kalapok vagy szalagcsokrok díszelegtek, tízéves koruktól a szoknya már lábszárközépig nyúlt. „12-15-ig valóságos öröklét egy kislánynak a hosszú ruha után epedni” – írta a Divatsalon 1908-ban, hiszen az volt a nagylányság bizonyítéka, hasonlóan a fiúk álmához, a 14-15 éves korban dukáló hosszúnadrághoz. Az „érettség” jele az első sötét öltöny vagy frakk volt” (forrás helye itt)

Nézzük csak a képeket! Az 1900-as évek legelején készültek és a nagypolgárság osztályába tartozó kislányok viseletét ábrázolják. Érdemes megfigyelni, hogy a műtermi képeken minden apróságra figyeltek. A fényképész az összes kellékét felhasználta csipkefüggönyt, leopárdbőrt, keleti szőnyeget, neobarokk bútort, hímzett párnát, és művirágcsokrokat, hogy a kép a lehető legelőnyösebb legyen. A kislányok drága ruhát viselnek, a legszebb öltözéküket, amivel rendelkeztek, és emiatt egy társadalmi osztállyal magasabb rangúnak látszottak (ez is volt a cél). Ez egy általános tendencia, mert azért a dédnagymamáék sem járkáltak minden nap talpig csipkében és tüllben- írja levelében Márk.
A második és negyedik kép szentáldozáshoz öltöztetett lányokat ábrázol, ezért van náluk Biblia, rózsafüzér, keresztes nyaklánc és mirtuszkoszorú. Az ötödik kép egy műkedvelő előadás részlete (illetve beállított jelenet az előadásból), melyet az Operaházban rendeztek 1902-ben. Az öt nővér „rózsatánczot” adott elő.

Köszönet Görbe Márknak és családjának, hogy a képeket a Pumpkin Paradise blog rendelkezésére bocsájtotta.