Jó pár hónapja választottam ezt a könyvet, az első látásra is hülye címe ellenére. Úgy gondoltam, most olvasok valami könnyed csajos dolgot, lássam mi megy mostanában, a hogyan legyünk jó nők témakörben. Nos, csalódnom kellett. A rettenetes cím, egy nagyon-nagyon jó, és remekül megírt könyvet takar, amelyet minden nővel elolvastatnék, kötelezővé tennék stb.stb.stb. S azzal az emberrel is, aki a How to be a Woman? angol címből ezt a vállalhatatlan marhaságot összehozta, hátha újragondolja a ferdítést. Buszon, metrón olvastam, miközben próbáltam arra ügyelni, hogy ne látszódjon, hogy mit olvasok. 
Szerencsére a könyv melletti döntésem egyik oka a borítón látható szerző volt, akit akkor még nem ismertem, nem tudtam semmit a munkásságáról, de bolondos, bevállalós külseje adott némi reményt arra, hogy talán mégsem valami nyafka shoppingtündér sirámait olvashatom majd a trendi ótfitt megtalálásának praktikáiról.

Caitlin Moran ismert feminista szerző, tizenéves kora óta otthonosan mozog a brit popkultúrában, s igencsak sajátos nézeteket vall. Szinte az összes jelentős magazinnak dolgozott, illetve dolgozik Angliában legyen az zenei szaklap vagy éppen  glossy magazin. Mielőtt megijednétek a feminista szótól, elmondom, a fekete-fehér hajkoronájú csaj nem éget melltartókat, nem utálja a férfiakat, szimplán csak laza, humoros, és egy nagy adag öniróniával van felvértezve, és persze időnként azért ő is beszél hülyeségeket.
„Feminizmus nélkül nem lenne jogunk a nők társadalomban elfoglalt helyéről vitatkozni. Túlságosan elfoglalna minket az, hogy a konyhakövön szüljünk meg – egy fakanál nyelére harapva, nehogy megzavarjuk a férfiak kártyapartiját –, mielőtt visszatérnénk a klotyó kimeszeléséhez. Ezért mulatok annyit a Daily Mail női rovatvezetőin, akik a feminizmus ellen nyavalyognak. 1600 fontot kapsz ezért, drágaságom, gondolom magamban. És lefogadom, hogy a saját bankszámládra megy, nem a férjedére. Minél hangosabban tiltakoznak a nők a feminizmus ellen, annál erősebben bizonyítják a létezését, és azt, hogy ők is élvezik nehezen kivívott privilégiumait.”

„Mert a feminizmus célja nem egy bizonyos nőtípus létrehozása. Az a gondolat cseszi el olyan régóta a feminizmust, hogy vannak inherens módon „jó” és „rossz” nőtípusok – az a tévhit, hogy „mi” nem fogadhatjuk el a kurvás csajokat, a sötét csajokat, a rosszmájú csajokat, a takarítónőt alkalmazó csajokat, az olyan csajokat, akik otthon maradnak a gyerekekkel, az olyan csajokat, akik „tündérporral üzemel” lökhárítómatricával ellátott, rózsaszín Mini Metrót vezetnek, a burkás csajokat, valamint az olyan csajokat, akik azt képzelik, hogy feleségül mennek Zach Braffhoz a Dokikból, és időnként a mentőben szexelnek, miközben a stáb többi tagja nézi és tapsikol. Tudjátok, mit? A feminizmus mindnyájatokat befogad.
Mi a feminizmus? Egyszerűen az a nézet, amely szerint a nőknek ugyanolyan szabadoknak kell lenniük, mint a férfiaknak, akármilyen dilisek, ostobák, hiszékenyek, rosszul öltözöttek, kövérek, lusták vagy önteltek is.
Te feminista vagy? Hahaha! Hát persze!”

A könyv valójában egy életrajz és női útmutató. Egy olyan írás, amiben Moran azokról a dolgokról ír kendőzetlenül, néha túlságosan is kendőzetlenül, amiről csak a legeslegjobb barátnőnkkel beszélünk, vagy még vele sem. Magunkra ismerhetünk a tinédzserkori félelmeiben, vállalhatalan butaságaiban, szétcsúszásaiban, az esküvő szervezéskor elboruló ötleteiben, a szüléstől való félelmeiben. Kegyetlenül elénk tartja a tükröt, amelybe belenézve rádöbbenünk, hogy Bridget Jones naplója és történetei gyenge kis szárnypróbálgatások ahhoz képest, amit a való élet produkál. Nem vagyunk tökéletesek, de ez miért is lenne baj? A madarak pedig azt csiripelik, hogy a könyv megfilmesítése is útban van már. Ideje végre olyan nőket is a reflektorfénybe emelni, akiknek a fejében nemcsak a több ezer font értékű táskák, a divatlapok diktálta trendek, hanem önálló gondolatok is előfordulnak, s mit tesz Isten ennek ellenére, vagy éppen pont ezért, még érdekesek is.

S ha már egy divatblogon olvassátok ezt a könyvajánlót, érdemes megemlíteni, hogy Caitlin Morant például nem érdekli a divat. Pontosabban egy bizonyos határig érdekli, de nem érti. Bámulatosan viccesen áll hozzá, s jó néhány oldalt szentel botlásainak- néha szó szerint is. Főleg a cipős leírásai nagyon humorosak, de rendesen kiosztja a divatmagazinok MUST HAVE szentenciáit igehírdető szerkesztőket is.
” A nők azért viselnek magassarkút, mert azt hiszik, hogy vékonyabbnak tűnik bennük a lábuk, és PONT. Azt hiszik, hogy gyakorlatilag lábujjhegyen járnak, 44-esről 40-es méretűre karcsusítják a lábukat. De persze nem. Van már rá példa, amikor egy nagy, hájas lábszár egy pontban fut össze- mégpedig a disznókon.”
S ahogy az előző idézetből is kitűnik, Moran vicces, kegyetlen humora van, ami valószínű nem mindenkinek fog bejönni. De akiknek bejön, és képes elgondolkodni azon, amit ez a nő leír, azok számára óriási élményként marad meg ez a könyv. Essen szó a hibákról is! A könyv első része kicsit bő lére van eresztve. Látszik, ahogy később a szerző el is mondja, hihetetlenül szenvedett. Mesél olyan dolgokról, amelyek lehet, hogy számára valóban fontosak voltak, az adott időszakban, az olvasó viszont kicsit feszengve birkózik meg velük. Bevallom én is letettem a könyvet pár hétre, s csak később adtam neki újabb esélyt, annak ellenére, hogy valóban imádnivalóan őrült a stílusa. Ha azonban ezeket a kezdeti döcögéseken átrágod magad, egy igazán jó könyvet fogsz olvasni.
Különösen elgondolkodtató az utolsó fejezetekben tárgyalt téma, ami a harmincöt éven túli nőkről szól. Az elvárásokról, az örök fiatalság kultuszáról. Szó esik még a női előadókról, és arról milyen példát mutatnak a többi nőnek. Mivel Moran remekül összehaverkodott Lady Gagával, így róla is olvashatunk egy hosszabb beszámolót, méghozzá egy titkos partyban töltött éjszakáról. A Jordan néven elhíresült celebszörnyről szóló rész pedig tökéletesen taglalja a celebgyártás hulladékkultuszát.

Mit mondhatnék még? Olvassátok el!

Végül jöjjön egy kép Caitlin Moranról, és Nigella Lawsonról, aki az író barátja. Egy közös fotózás erejéig kipróbálták milyen a másik bőrébe bújni.

Behind the Scenes on Caitlin Moran & Nigella Lawson photo shoot by Mark Harrison for the Times Magazine from Mark Harrison on Vimeo.

A könyv az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg.