Van aki zajosan távozik, más csendben, és szerényen. Lillian Bassman halála nem kavart  nagy  hírverést, pedig szakmájában igencsak jelentős személyiség volt. Ha nem ismeritek a nevét, megmutatom leghíresebb fotóját , melyet számtalan alkalommal értelmeztek újra követői.

A különleges látásmódjáról elhíresült fotográfus orosz emigránsok gyermekeként született az Egyesült Államokban 1917-ben. 1933-ban diplomázott a manhattani  Textilipari Főiskolán, ahol megismerkedett Alexei Brodovich-csal.  Először divattervezőként, és illusztrátorként dolgozott, majd férje, és Brodovich hatására a fotográfia felé fordult. A negyvenes években már a Harper’s Bazaar-nak készített képeket, ezt megelőzően pedig a lap kistestvérének , a Junior Bazaar-nak. Itt volt lehetősége az igencsak szokatlan kompozíciók kipróbálására. Mai szemmel nézve is frissnek, és bátornak hatnak . Később a magazin művészeti vezetője lett és olyan fotográfusokkal ápolt baráti viszonyt, mint Richard Avedon.

Brodovich irányítása alatt a fekete-fehér fényképezés felé fordult.  Mesterien alakította ki stílusát, sokszor az előhívóban manipulálta képeit úgy, ahogy ma a photoshoppal tennénk. Órákat töltött a sötétkamrában,ahol különféle eljárásokkal tette misztikusabbá képeit: ecsettel manipulálta a papír felületét, vagy mozgatta az előhívóban a negatívot. A kompozíciók sokszor elmosódottak, máskor direkt szemcsézettek, de számomra mindig egyértelművé teszik, hogy a kép készítője olyan ember volt, aki mindent tudott a ruhákról.

Érdemes megnézni, hogy a legművészibb képeken is tökéletesen látszik a ruhák szabása, felépítése. Fontosnak tartotta a festészet tanulmányozását. Rengeteg időt töltött múzeumokban, és arra a következtetésre jutott, hogy az elegancia örök érvényű dolog: a nyak, a kéz kecses ábrázolása, a ruhák redőzése már a legkorábbi festményeken is fontos volt így a jó fotográfián sem lehet hanyagolni.

Az extravagáns művésznő egész életében szeretett szabadon dolgozni. Ennek látványos példát is statuált a hetvenes években, amikoris úgy döntött, hogy hátat fordít az eddigi divat-karrierjének, és új életet kezd. 40 év munkáját, negatívok százait dobta sutba- szó szerint, és inkább kísérleti projectekbe kezdett.

 

A kilencvenes években visszatért a kezdetekhez, sőt a színes technika felé fordul. A szakma, nem igazán tudott ezekkel az új képekkel mit kezdeni. A bodybuilderekről készített sorozatát  a kritikusok értetlenkedve fogadták, a gyűjtők pedig egyetlen darabot sem vettek belőle.

Ebben az időszakban  a szemeteszsákokba dobott négy évtizednyi filmkockát szerencsére  sértetlenül megtalálták.  1994-ben pedig  az Agfa Life Time Achievement Award elismerést nyerte el. 87 évesen felfedezte a digitális technika és a photoshop lehetőségeit, melyeket lelkesen és örömmel alkalmazott. Érdekesség, hogy a google-t, vagy az e-mailezést egyáltalán nem használta, mert ahogy ő mondta egy interjúban: „nem érdekelte”.  Élete utolsó percéig dolgozott, bizonyítva azt, hogy az igazán tehetséges művészek lelke sosem öregszik meg.

Lillian Bassman 2012. február 13.-án 94 évesen távozott az élők sorából.

Pumpkin Paradise blog a Facebookon, még több képpel, videókkal és infoval:klikk ide, és lájkold