Bevallom őszintén, hogy szégyenszemre hosszú ideje nem néztem magyar filmet. Hogy miért? Lehet, azért is, mert az utóbbi időben nem igazán készülnek magyar filmek, vagy talán azért, mert belülről ismerve a filmezést egy ideje el is ment a kedvem az egésztől.

Ma azonban egy olyan élményt kaptam, amire nemcsak, hogy a bemutatót követő első hétvégén jegyet váltottam, de a 90 perces játékidő alatt le is foglalt, s ami még több: inspirált.

Megpróbálok a látványvilágra hagyatkozni, és nem lelőni a film poénjait. Az Ujj Mészáros Károly által rendezett film olyat tud, amelyet kevés magyar mozi. Minden esély megvan rá, hogy nemzetközi kultfilm váljon belőle.

Sok hazai „közönségfilm” esik abba a hibába, hogy a látványt, a jelmezeket egy szükséges rossznak tartja, amely viszi csak a költségvetés forintjait. Ebből pedig olyan egyenszósz jött létre sok esetben, mintha egyik magyar film sztenderjeit tologatnák az öltöztetők a másik filmbe.  Nos itt a reklámfilmezésben gyakorlott direktor maga mellé emelte  a látványért felelős stábot. A „Lizá”-nak őrületesen erős képi elemei vannak, amely végett sokan az Amélie csodálatos életéhez hasonlítják. Fontos szerepük van a színeknek, a motívumoknak, s ha jól figyeltem sok-sok elrejtett poén is meglapul a képkockákon. Ha jól gondolom meg is lesz a Liza rajongó keménymag, akik sokszor végignézik majd a filmet, és találnak újabb és újabb üzenetet. Az  egyik jelenetben például a stábtagok fotói szerepelnek a kőrözött bűnözők képgalériájában- alább a rendező képe. (nagyon érdekelne, hogy a cselekményt komolyan befolyásoló kellékként használt Cosmopolitan címlapjára például milyen feliratok kerültek..)

A történet egy párhuzamos idősík Budapestjére- Csudapestre lett helyezve, valahová a hetvenes évek világába (s némi visszautalás az 1962-es csudapest című filmre). S mielőtt valaki a realista szocializmust várná megjelenni, az inkább a sör-, és autóreklámokból ismert kiszínezett képeslapvilágot láthatja a pusztuló belvárosi bérházak világával, de akár Benny Hill szkeccseiből látott  szereplők is eszünkbe juthatnak.Sőt nekem bevillantak az Antal Imrével Tücsök és Bogár rovatot vezető Peterdi Pál öltözékei, amelyek  gyerekkoromban sokkoló hatással voltak gondolom nemcsak rám.

A rendező életkorából adódóan (1968-as születésű) valószínű gyerekkori emlékeinek lenyomatait  adaptálta a filmszalagra. A jelmeztervező – Bárdosi Ibolya lubickol a figurák megalkotásában. Teszi ezt úgy, hogy a főszereplő szinte csak két különböző öltözékben játsza végig a filmet. Azonban ennek a két szettnek minden egyes apró darabja titkokat, történeteket árul el a figuráról. (itt jegyezném meg, hogy ezért kell a filmbe JELMEZTERVEZŐ, és nem stylist) A félretaposott papucs, a kibolyhozott mandzsettájú nájlonblúz, vagy éppen az olcsó nyaklánc hat a nézőre, rejtett kódokat fejt meg a tudatalattiban, s ezáltal még jobban a szívünkbe zárjuk a karaktert. Ugyanezek a darabok újonnan legyártva, beszerezve (elkunyerálva, cégekkel szponzoráltatva) csak üres, kivágós papírfiguraként mozgatnák a figurákat.

A bordós barnás képi világ eleve régies érzetet kelt, amiből kiragyog Liza szürke, és fehér színvilága. A film fontos szereplője egy japán pop énekes szelleme, aki a Beatles fiúk kultikus szegett öltönyének türkíz verziójában kíséri végig a történetet. Milyen érdekes, hogy a szürkés-kékes vonal is összeköti Lizával. S ahogy a lány el akar tőle szakadni, úgy hordja a fehér, angyali szettjét.

S mivel a történet a korábban említett sosemvolt hetvenes években játszódik, a ruhák nem pontról pontra másolják a kort. A jelmeztervező igen gyakorlott a mai trendekben, divathullámokban, s ezáltal „elemeli” a ruhák stílusát. Érdemes megemlíteni a háttérszereplők, statiszták öltözékeit is, amelyekre szintén nagy hangsúlyt fektettek. Gondolom ebben a munkában nagy érdeme van az ország egyik leggyakorlottabb ruhakivitelezőjének Hóka Zsókának is.

A sminkek a régi filmes stílust követik. Mivel a rendező gyakorlott reklámos, feltételezem, hogy igencsak képben van a mai természetes hatású vékony alapozással. Szereplői azonban kissé „vakolva” vannak, a régi kryolan-os filmes iskola szerint. A hajakkal óvatosan bánnak, nem tolják el a figurákat egy B52’s hasonmásverseny felé. S ezek az apróságok már pont elegendőek ahhoz, hogy tudjuk, ez nem Budapest, hanem Csudapest, és egy mese.

És egy olyan film, amit csak szeretni lehet.