Újabb izgalmas egy héten vagyok túl, amelyet a London Fashion Week-en töltöttem. Negyedik alkalommal vettem részt rajta, s most jött el számomra az az idő, amikor megérkezvén a hotelembe egy komolyabb kötegnyi posta várt rám.

Ha esetleg nem olvastátok volna a korábbi beszámolóimat, ahol részletesen elmeséltem a regisztráció mentetét, akkor kattintsatok át ide. Lényeg, hogy a Fashion Week előtt gyakorlatilag nem lehetsz biztos abban, hogy mire kaptál meghívót. A pillanat, amikor némi elképzelésed kezd lenni arról hogy mi vár rád, az akkor jön el, amikor megérkezel és átveszed a postád. A meghívókat ugyanis csak londoni címre küldik ki. Igaz egyre többen már e-vite-okat is küldenek mailben. Ha pedig kezedben a sok-sok meghívó, akkor kezdődhet a sakkozás térképpel a kezedben, hogy honnan hová tudsz időben átjutni. Természetesen minden terv borulhat akár egy később kezdődő bemutató miatt, akár a forgalom végett. Nem mondom, hogy nem voltam kissé (nagyon) megijedve, amikor az első napon az olvasóim Facebook üzenetéből tudtam meg, hogy robbant valami a londoni metróban. A persze csak hab a tortán, hogy pont azon a vonalon kellett volna elindulnom. Szeencsére minden rendben volt aztán.

A British Fashion Council-nál való regisztráció után mérlegelik, hogy kapsz-e bebocsájtást, de ez „csak” a showroomokba való belépésre jogosít. Illetve három év után, amióta részt veszek az eseményen, most úgy tűnik más „kalapba” kerülhettem, ugyanis a regisztrációmat másfél hónappal az esemény előtt már befogadták. Ezen kívül a divattanács ki is ajánlja a fontosabb sajtóképviselőket bizonyos eseményekre. Így ebben az évben a nyitópartyra valamint a záró bulira, amely egyben egy új kezdeményezés bejelentése is volt, valamint a showroomok prewiew-jára (elsőként való megtekintésére) hivatalos voltam. Az alábbi képen a British Fashion Council vezetője látható. Beszédében a divat nemzetköziségéről és a nyitottságról beszélt.

Nagyon büszke voltam/vagyok ezekre a meghívásokra, hiszen egy olyan kicsi országból érkeztem, amely nem jelent túlságosan nagy felvevő piacot a tervezők számára. Ezért minden szezonban nagy kihívást jelent megpróbálni bejutni a bemutatókra.

A Divattanács konfirmációja ugyanis nem jelent zöld utat a tervezőkhöz, pusztán egy jelet, hogy komolyan kell venni az illetőt. Ismét szinte az összes tervezőnél próbálkoztam, de kaptam invitációkat olyanoktól is, akikről fogalmam sem volt, hogy honnan tudnak rólam. Illetve az Instagramnak köszönhetően direkt a blogos címemre is érkezett meghívás amint észrevették, hogy Londonban vagyok és aktívan tudósítok. Nagyon jó érzés, hogy a brittek a valódi teljesítményt nézik, tényleg a megírt posztokat, a feltöltött képek minőségét. Így egyre jobb és jobb lehetőségekhez jutok. Természetesen ez komoly munka eredménye. Az első londoni Fashion Week-es utamon egyetlen boríték várt csak rám a szállodában…

Persze a bejutáshoz ilyen hosszú sorokat is végig kell állni alkalmasint:

És ilyen tömegben kell megtalálni a megfelelő helyet, szöget a fotózáshoz:

A végeredmény:

Ebben a szezonban street style fotókat is készítettem, végülis miért ne? Hamarosan láthatjátok is ezt a beszámolót. Addig egy kedvenc párosom előzetesként:

Befutott nagy tervezők bemutatóin éppúgy résztvettem, mint kezdő tervezőkén. Láttam nagyon jó kollekciókat is, és voltam olyan helyen is, amelynek fotói egy az egyben landoltak a kukában, annyira gyenge válogatást kellett végigszenvednem. Legnagyobb élményem az idén Paul Costelloe bemutatója volt (alább a közös fotónk), amely mind a tervező tehetsége, kisugárzása, mind a rendezés, szervezés és a helyszín tökéletessége révén hozta a maximumot. Azóta is emlegetem, hogy milyen jó volt a Waldorf Hiltonban kávézni!

Jártam backstage-ekben is, ismét a MAC Cosmetics jóvoltából, akiknek ismét köszönöm a segítséget! Egyszemélyes stábként dokumentáltam az eseményeket, és bevallom, egyre jobban élvezem a fotózást. Szponzoraim most sem voltak, de ha ezt olvasva valamely cég, vagy márka, úgy gondolja, hogy a februári utam érdemes némi támogatásra, akkor örömmel veszem a megkeresést. Jónéhány itthon is jelenlévő cég szponzorként jegyzi a London Fashion Week-et, vagy éppen bemutat, az itthoni aktivitásuk, illetve a megkeresésre való reagálásuk azonban hagy némi kívánnivalót… Tapasztalatom, hogy a brit képviseletektől hamarabb kapok választ, mint Magyarországról.

Szintén újdonság volt számomra is, hogy live videókat is készítettem. Sokszor megtréfált a technika ördöge, de ahogy tapasztaltam sokak örömére oszthattam meg remek pillanatokat, amikor a wifi is velünk volt.

Londonnak olyan részeit ismerhettem meg, ahová nem feltétlen jutottam volna el eddig, vagy ha igen, nem ebben a köntösben láttam volna a helyeket.

Beleshettem az Amazon Fashion főhadiszállására a Nicopanda bemutató okán:

bekukkanthattam a Vogue-hoz:

jártam színházban, ahol pár éve a Charley és a csokigyárat néztem meg, most pedig Haizhenwang prezentációját:

templomokban, katedrálisokban nézhettem a legújabb kollekciókat, dokumentálhattam a készülődést:

érezhettem magam a kilencvenes évek elején egy diszkóban:

Ismét voltak váratlan találkozásaim. A Covent Gardenben Alföldi Róberttel futottam össze, aki éppen egy rendezése miatt volt Londonban. Nem szoktam szelfiket kérni, de most ezt nem hagytam ki.

Szintén nagy öröm, ha hazai modelleket fedezek fel a bemutatókon. Jakab Viktóriát az Icon-tól ismét láthattam, most éppen a Sabinna showján, ami – már nem is meglepő, egy templomban volt:

Több mint 2000 fotót kszítettem, húsz rendezvényen jártam. Kövessétek figyelemmel a beszámolókat, amelyekben részletesen mesélek majd, hogy mit terveztek a designerek a 2018-as szezonra!