Idén ősszel második alkalommal vettem részt a London Fashion Week-en. Az elmúlt évben már részletesen leírtam, hogy akkor hogyan jutottam ki (ide kattintva olvashatjátok el a posztot), s most újabb tapasztalatokkal lettem gazdagabb.
Az, hogy valaki részt vett már egy divathéten, igazándiból nem jogosítja fel később semmire. Mindenhol újra kell próbálkozni, esetleg kisebb, kevésbé ismert tervezők ügynökségei küldenek automatikusan meghívókat, de a nagyoknál bizonyítani kell.
A Brit Divattanács a nyár folyamán nyitja meg a regisztrációt, amelynek során egy hosszú kérdőívet kell kitölteni- az elmúlt évi regisztráció csak egy egyedi sorszámot ad, amivel bent van az ember a rendszerben- így újra felülvizsgálják, hogy megfelelő-e számukra az adott személy, és az általa írt posztok minősége.

Blogként nem egyszerű próbálkozni, mivel a világ minden tájáról több, mint ötezren próbálnak szerencsét. A weboldalakat szigorúan átnézik, mennyire reveláns és hasznos a tartalom, valamint a követők számát is megszabják. Idén az elmúlt évi minimum 5000 twitter/instagram/facebook összes követőszámot megemelték tízezerre. Feltűnően meg is növekedett egyes blogok követőszáma mintegy varázsütésre, ahogy ez kiderült. Úgy tűnik volt valami azokon a varázslatos éjszakákon, amikor hirtelen ötszázzal, vagy éppen ezerrel ugrott meg a számlálójuk…. Ejnye, ejnye.
Sok blog magazinokkal lép fúzióra: a magazin adja a nevét némi tudósításért cserébe, a blogger pedig fizeti magának az utat. Tény, hogy így sokkal több helyre lehet bejutni, mert ilyenkor nem Gipsz Jakab blogger számára adják meg az akreditációt, hanem a bizonyos magazinnak, amely sok esetben nemzetközi licensz jól csengő nevével bír. Ha pedig „véletlenül” bentfelejtődik a korábbi megbízó neve, akkor további szezonokra is biztosított a vezető divatházakhoz való bejutás.
Részemről ismét a nehezebb, de szerintem hosszú távon jobb megoldásnál maradtam. Most sem, ahogy eddig soha, nem vettem lájkokat, és nem is csatlakoztam be senki neve alá. A saját nevemben, a saját blogommal, a meglévő követőszámmal regisztráltam. És ismét megkaptam az akreditációt.

A Divattanács akreditációja azonban „csak” a tervezők központi showroomjának látogatására elegendő, illetve arra, hogy a tervezők felé a blog komolyságát bizonyítsa.
Augusztusban a Divattanács meghírdeti a hivatalos programot, amely mellett az összes tervező elérhetőségét megadják az általuk jóváhagyott jelentkezőknek. Ez körülbelül nyolcvan márka, illetve program, amelyen kívül még számos egyéb, nem a hivatalos Fashion Week-hez csatlakozó rendezvényen bemutatkozó tervezőnél is lehet próbálkozni.

Számukra egyenként kell írni, és kérni tőlük meghívót. Ahogy elmúlt évben is leírtam, a divat színtiszta üzlet. A divathét rengeteg pénzbe kerül, nem mindegy kit engednek be az eseményekre, a korlátozott számú helyekre. Mi Magyarországról eleve nehéz helyzetből indulunk, mert nem valószínű, hogy bármely brit márka  értékelhető – érzékelhető eladást produkálna nálunk. Kicsi ország, kis piac.

Észrevehetően megsokszorozódott az ázsiai országokból, főként Japánból, és Kínából érkezők száma. Akár a tervezőkről, akár a bloggerekről, vagy jegyvásárló nézőkről beszélünk ők mindenhol ott vannak. S az is igaz, ha kamera, vagy okostelefon kerül a kezükbe nem igazán figyelnek senki másra, simán odébb löknek bárkit.

Ebben az évben kb ötven kérelmet küldtem el, s körülbelül harminc- negyven programra kaptam meghívást. Minden esetben a tervező, vagy az őt képviselő ügynökség, menedzsment alaposan átnézte a referenciámat, és ez alapján döntött.
Elég idegölő játszma volt a válaszokat várni, mivel sokan,  egyáltalán nem reagálnak az emailekre. Van ahol rögtön elutasítanak, s volt olyan is, akitől fél órával a bemutató előtt kaptam meg emailben a meghívót.

Általánosságban a Fashion Week előtt egy héttel, tíz nappal kezdenek el reagálni a kérésekre. Meghívót külföldi címre nem, csak London-i elérhetőségre küldenek. Magyarul előre meg kell szervezni az utat, a szállást még mielőtt biztosan tudnánk a programunkat. Az, hogy előzőleg valamelyik márka meghívott, még nem jelenti azt, hogy a következő évben is beenged a bemutatójára, tehát erre ne építsen senki.

A kézhez kapott meghívók esetén sem mindig biztos a bejutás. Vannak bemutatók, amelyet túlregisztrálnak, és nem lehet, vagy érdemes bejutni. Ebben az évben olyan is előfordult velem, hogy a posta csak szombaton hozta ki a pénteki és szombati meghívóimat. Nem voltam túl boldog, amikor este tízkor visszatérve a szállodába kaptam kézhez az elmúlt bemutatók kártyáit.
Valószínű ezért többen már inkább az elektronikus meghívókat részesítik előnyben. Ehhez azonban folyamatos wifi elérhetőséggel kell rendelkeznünk, mivel könnyen lecsúszhatunk a bemutatókról.

Én minden este a következő napi program megtervezésével zártam a napomat. A bemutatók különféle helyeken vannak, így a rohangászás legalább olyan része a divathétnek, mint maguk a trendek. Tizenöt bemutatót, és prezentációt néztem meg az öt nap alatt, és két showroomot, három backstage-t látogattam meg. 1400 fotót készítettem, és számos videót.
A legjobb barátom a kényelmes cipőm volt, mivel ezt lábfájás nélkül nem lehet végigcsinálni.

Idén is megpróbáltam támogatókat szerezni, ami ismét nem sikerült.. No comment.
Egyetlen segítséget kaptam csak, a Mac Cosmetics-től, akik újra megadták a lehetőséget arra, hogy pályázhassak backstage hozzáférésre. Itt szintén újra kellett bizonyítanom, mivel újra megnézték, hogy képviselhetem-e a márkát. Miután megkaptam a pozitív választ, választhattam a Mac által sminkelt programok közül. Ezután újabb szűrő következett. Mivel nagyon sok blogger pályázik, és a korábbi években vagy nem publikáltak az eseményekről, vagy csak a saját maguk promotálásában jeleskedtek,nagyon megszigorították a beengedést. Ezzel a szigorítással a messzemenőkig egyetértek, hiszen a háttérben végtelenül zavaróak a szelfiző, viktória jelet mutogató bloggerek. Szerencsére a szigorításnak köszönhetően sokkal könnyebb volt dolgozni, és nem zavartuk a bemutatók/prezentációk háttérszemélyzetét sem.

Három programra kaptam meg így a lehetőséget, amelyekről majd az adott szezonban olvashatjátok a beszámolót.
Sehol nem ütköztem akadályokba, mert ahogy korábban is olvastam, két kilométerről megérzik, hogy ki a szakmabeli. Végig tehettem a dolgom, és remek anyagokat készíthettem, amelyeket alig várok, hogy publikálhassak. Az összes fényképet saját magam kellett, hogy elkészítsem, hiszen egyszemélyes stábként utaztam.

A közvetlenség, a beszélgetés, a nyitottság sok pozitív élményhez juttatja az embert a Fashion Week-en. S ahogy mondani szoktam, Londonban bármi megtörténhet, bárkivel találkozhatsz. Ilyen véletlenek során ismerkedtem meg a Erzsébet királynő kalap designerével, a világ egyik legidősebb topmodelljével, valamint a szállodámban lakó, hatvanas évek óta divatot fotózó hölggyel. Hamarosan olvashatjátok a róluk szóló posztokat.

Figyeljétek az oldalt!