Sok-sok divatot inspiráló nőről olvashattatok már, akár itt a Pumpkinon is, de meg kell mondjam Marchesa Casati a legkülönlegesebb közülük.

A huszadik század legtöbb művészeti ábrázolását tudhatja magáénak- a róla szóló festmények szobrok, és egyéb alkotások egy egész galériát megtölthetnétek. A minap egy angol retro öltözékeket népszerűsítő műsorban mutattak be egy Worth által tervezett estélyi ruhát. Az öltözék kézimunkával, apró üveggyöngy rojtokból állt össze, s a megszólaltatott szakértő szerint mai áron a ruha egy londoni háromszobás lakás árát kóstálná. S hogy ki volt a ruha tulajdonosa, aki ezt a földöntúli költekezést megengedhette magának? Nem más, mint Marchesa Casati.

Lássuk ki volt ez a különlegesen gazdag, és inspiráló nő!

1881-ben született Olaszországban egy gazdag pamutgyáros második leányaként. Gyerekkorát Milánóban töltötte, elszigetelten az „átlagos” kortársaitól. Egyszóval élte a gazdag gyerekek életét. A művészetek felé való vonzódása már ekkor megmutatkozott. Szülei korai halálát követően nagybátyja gyámsága alá került, s az ő beleegyezésével 19 évesen már a fiatal milánói nemes, Camillo Casati felesége lett. Meg kell jegyezni, hogy az árván maradt Luisa, valamint nővére az örökség révén Olaszország leggazdagabb hölgyei lettek . A házasság által pedig a nemesi cím birtokosává is vált. Egy évvel a házasságkötés után megszületett Luisa egyetlen lánya: Cristina.

Nem meglepő módon a fiatal feleség roppantul unatkozott az igencsak kiszámítható menetrend szerint működő házasságban. Viszonyt kezdett Gabriele d’Anuzio-val, aki költő volt. Ráadásul a férfi folyamatosan mítológiai hősökkel azonosította önmagát, és kedvesét is. Elképzelhető, hogy a fiatalon unalmas házasságba, anyaszerepbe került lányt mennyire vonzhatta a művész. Kapcsolatukat meglepő módon nem tartották titokban.

Az akkori bulvársajtó egyik legfelkapottabb témái voltak. Marchesa Casati pedig átváltozott: kecses arisztokrata nőből, igéző, boszorkányos külsejű démonná. Magas vékony alkatával, tűzvörös hajával, és óriási szemeivel nem lehetett nem rá figyelni. Öltözékei és szokásai is egyre extravagánsabbá kezdtek válni. Nem mást vett a fejébe, mint azt, hogy hallhatatlanná teszi önmagát. Életcélja az volt, hogy élő műalkotássá váljon. (milyen érdekes, hogy ma ugyanezt plasztikai műtétek tucatjával kívánják elérni a tehetősebb nők, ő pedig a művészet támogatásával…)

Elképesztő vagyonát a művészek patronálására szánta. Mindezt tette úgy, hogy nem kívülállóként volt jelen az életükben-mint ahogy más gazdag nő tette volna- hanem részt vett benne, s vált a múzsájukká. Lehettek a művészek pályakezdők, vagy befutottak a támogatására számíthattak: vagy anyagiakban, értékes kapcsolatok megszerzésében vagy éppen egy románc erejéig.

Számtalan művészt segített, hogy csak néhányat soroljunk fel protezsáltjai közül: Federico Beltran Masses, Jacques-Émile Blanche, Umberto Brunelleschi, Vittorio Matteo Corcos, Guiglio de Blaas, Natalia Gontcharova, Paul-César Helleu, Roberto Montenegro, Gustav Adolf Mossa, Lotte Pritzel, José Maria Sert, Prince Paul Troubetzkoy and Madeleine Vionnet. De érdemes megemlíteni a filmrendező Visconti-t is, aki kisgyerekként találkozott vele egy vonaton, mégis egy életre szóló nyomot hagyott emlékeiben. Divattervezőket inspirált: Erté-t, Paul Poiret-t és Mariano Fortuny-t.

Pompázatos életviteléhez pompázatos kulisszák szükségeltettek. Különleges ízléssel rendezett be magának palotákat. Velencében a Grand Canale mellett a Palazzodei Leoni-t, amely jóval később Peggy Guggenheim otthona lett. A kertben kínai lampionok világítottak, albínó feketerigók énekeltek, és gepárdok sétálgattak. Az egyik szalonban Vetsera Mária viasszobra fogadta a látogatókat. (Aki esetleg nem tudná, ő Rudolf koronahercegnek volt a szeretője, aki a halálba is elkísérte szerelmét)

Mindennaposak voltak nála a jelmezbálok, de híres-hírhedt volt arany festékbe öltöztetett meztelen felszolgálóiról is. Őrültes ruhakölteményekbe öltözött, extravagáns külsejével azóta is csak egy másik olasz,  Lady Gaga kelhetett versenyre. Egyszer Etienne de Beaumont gróf jelmezbáljába volt hivatalos, ahol némileg túllőtt a célon maskarájával. Nem mást vett a fejébe, minthogy elektromos Szent Sebestyénnek öltözik. Páncélos jelmezéből nyilak álltak ki, amelyek világítottak, és szikráztak. A hatás nem maradt el, igaz kicsit másképpen sült el a dolog, mint tervezte. A ruha rövidzárlatot kapott, ő pedig hátraesett. Számára az is természetes volt, hogy szállodai bejelentkezéskor élő nyakékként egy kígyót viseljen.

Párizsban a vörös márványból épült Rose Palace-t tudhatta magáénak. Ezt a rezidenciát úgy terveztette meg, hogy egy különálló galériát is magában foglalt. Itt állította ki azt a csaknem százharminc darab műalkotást, amely őt magát ábrázolta. Ezekben az időkben olyan nagyságok alkották baráti körét, mint Jean Cocteau,  Serge Gyagilev,  Natalie Barney, Christian Bérard, Lord Berners, Tamara de Lempicka,Pablo Picasso, Coco Chanel vagy Elsa Schiaparelli.. Az őrült életmód végtelennek tűnt, de sajnos a vagyon a hihetetlen költekezések révén apadni látszott. 1930-ra 25 millió dolláros adósságot halmozott fel. 1932-ben teljes vagyona kalapács alá került. A Rose Palece-ben tartott árverésen Coco Chanel is a licitálók között volt. Hozzá Luisa gyűjteményéből  két bronz szarvas került. Ezeket apartmanjában állította fel:

A legnagyobb kár a Casatiról készült festmények eladása volt. Legtöbb fellelhetősége a mai napig kinyomozhatatlan maradt. Az árverés után MarchesaCasati Londonba menekült. Sokkal szerényebb életvitelre kényszerült, amelyet lánya, unokája, és a megmaradt néhány hűséges művész barát biztosított (a bal oldali képen Cristina, Marchesa Casati lánya látható. A kép a National Portrait Gallery gyűjteményéből való). Újabb művészekkel barátkozott össze, mert a művészet nélkül képtelen volt élni. Egyes beszámolók, és történetek szerint az utcán élt, gyakran a szemetesekben turkált.

Utolsó éveiben kollázsokat kezdett készíteni. Képes újságokból vágott ki fotókat és alkotta őket újjá. Első ízben nem saját magát használta művészete tárgyaként. Ki tudja, lehetm, hogy aszemetesekben is magazinok után kutathatott…

Egyik bérelt lakásból a másikba költözött. Az egykori gazdag asszony gyakorlatilag nincstelen lett. 76 évesen, 1957-ben halt meg London Kensingon negyedében található lakásában. Halálának oka is igencsak extravagáns volt stroke-ot kapott egy diéta következtében. A diéta pedig ebből a két elemből állt: pezsgő és kokain.

A házon ma már nem áll semmiféle jelzés. Sem emléktábla, sem házszám.

Sírja Brompton temetőben van. Lábához temették egyik kedvenc kutyáját, amelyet egy preparátor tömött ki. Kedvenc állatainak preparáltatása szokása volt, még a legpénztelenebb időkben is. A számlát lányának küldte.

Kívánsága szerint fekete bársony és párduc mintás estélyiben, kisminkelve, műszempillával a szemén hamvasztották el. Halálában is stílusos akart maradni.

A síremléken Shakespeare idézet az Antoniusz és Kleopátrá-ból:

“Age cannot wither her, nor customs stale her infinity variety…“

Nőnek a kor nem árt, a megszokás sem koptatja el örök varázsát…” 

Divattervezők sokaságát inspirálja azóta is. Hamarosan külön posztban olvashattok a huszadik századi divat és Marchesa Casati kapcsolatáról.

Ha még többet szeretnétek tudni Marchesa Casatiról erre az oldalra érdemes kattintani.