Christian Lacroix-t (itt olvashattatok róla),Gareth Pugh-ot(itt olvashattatok róla), vagy akár Coco Chanelt követve újabb nagyágyú állt a balettet tervező divat designerek sorába.Riccardo Tisci a Givenchy házat a Párizsi Operaházra cserélte egy röpke 17 perces Bolero erejéig. A hálás feledat, amit nemigen lehet elrontani- ugyanis a zene bárhogy is sikerül a jelmez, elviszi az előadást- nem is akárhogyan sikerült! Már a rajzokból látható volt, hogy hihetetlen empátiával fordult Tisci a táncosokkal való együttműködés felé. Számomra már abból kitűnik a tervező „szerelme” a darab, és a táncosok iránt, ahogy a rajzokon megmozdulnak a figurák. De nem csak a skicceken, hanem a valódi jelmezeken is látszik a jól végiggondolt koncepció: mind közelről, mind távolról remekül működnek. Közelről csipkemotívumok, finom hímzésekkel, részletekkel díszítik a testszínű dresszt, míg távolról válik csak láthatóvá, hogy a cizellált csipkék valójában egy csontváz részei. Ugyanazt látjuk, csak másképpen- akárcsak a zenében, amelyet Ravel 1928-ban azzal a szándékkal írt meg, hogy megmutassa hogyan szól ugyanaz a téma ismételgetve, más-más hangszereléssel. Érdekes megnézni Riccardo Tiscivel készült 2011 őszén készült interjút. Ruháiban ott rejlettek a Bolero jelmezeinek csírái.