Kíváncsi voltam, hogy holt tart az újjáélesztett Schiaparelli divatház. Legutóbbi kollekciójuk ugyanis igencsak gyengére sikeredett.
Akkor ezt írtam róla: „Tiszteletből nem lehet tervezni. A korábbi motívumok kopírozása helyett arra kellett volna gondolniuk, hogy ma hogyan tervezne Elsa Schiaparelli. S ha nem tudják, akkor érdemes lett volna megnézniük a Moschino kollekcióit, akik rendszeresen merítenek ötletet a tervezőnőtől.” S most sem tudok mást mondani. Marco Zaniniből hiányzik az a pimaszság, vagy éppen pofátlanság,(őrületes tehetség?) ami megvolt Gallianoban amikor továbbvitte a Dior házat, vagy akár Lagerfeldben, amikor Chanelt hozta vissza az életbe.
Véleményemmel nem voltam egyedül. Mint kiderült több divatkritikus is aggódva figyelte a divatház sorsát.
A ruhák jobbak, mint az előző kollekció darabjai. Végre rátaláltak a „Shocking Pink” árnyalatra, amelyet a tervezőnő annyira kedvelt. Ez az a sanzsánosan színjátszó árnyalat amely a neonpink és a piros furcsa elegyét adja. Végre. Bár sokkal jobban kihasználhatták volna, hogy valóban sokkolja a közönséget, amit látnak.

Zanini régi fotókat tanulmányozott, de a múlt konkrét bemásolása helyett valóban el kellentt volna gondolkodnia azon, hogy ma mit tenne Elsa Schiaparelli. S azt hiszem ez nem olyan nehéz kiindulási pont egy olyan asszonyról lévén szó, aki a legelőremutatóbb művészekkel vette magát körül, és koperált velük. Zanini ruhái inkább bohócjelmezek, a sikk néha jelenik csak meg. Schiaparelli úgy tudott szürreális lenni, hogy a ruháit viselő nők nők maradtak. A kollekció ismét csak kapkodó maradt, a sok insipirációs forrást le lehett volna redukálni, és jobban kibontani, egymásra építeni, formálni a kollekciót.
Ha ezt a még mindig csillogó nevet ismét fel szeretnék virágoztatni, érdemes egy újabb rebellis tervezőnek utánanézniük. Különben marad az egész történet egy feltételes mód. Lesage hímzések, és Stephen Jones kalapok ide vagy oda.. Ez így csak egy lehetett volna próbálkozás.

Meglátjuk mi történik majd a tavaszi kollekcióval.