Nemrég a Facebookon bíztattalak benneteket, hogy kérdezzetek tőlem, rólam. Igyekeztem, hogy gyorsan meg is válaszoljam a kérdéseket, így bele is vágtam. Íme:

Hogyan lettél divatblogger? Mennyire volt rögös az ide vezető út? Régi álmod vált ezzel valóra, vagy a „sors útjai kifürkészhetetlenek”, és ide vezettek?

Nem készültem divatbloggernek, ez sehol nem volt tervbe véve. Két éves korom óta, amikortól rajzolni kezdtem, mindig terveztem-rajzoltam. Azt az időszakot kivéve, amikor űrhajós szerettem volna lenni, mindig festőnek, divattervezőnek, vagy jelmeztervezőnek készültem. Gimnáziumban remek rajz- és művészettörténet képzést kaptam, ami mellett rajzkörökbe jártam képezni magam. Sajnos a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején az a fajta látásmód, egyéniség, amivel én bírtam nem fért bele a főiskolai felvételiztetők elképzelésébe, így ez kimaradt az életemből. Saját magam erejéből kezdtem tanulni, fejleszteni magam. Egy videóban összegyűjtöttem a korai munkáimat:

Különböző pályázatokon indultam, mint például 1991-ben az Air France és Nina Ricci által kiírt nemzetközi fiatal divattervező versenyen, ahol a 10 legjobb magyar tervező egyikeként jutottam ki Párizsba. Itt olyan  nevek ültek a zsűriben, mint Paco Rabanne, Sonia Rykiel, vagy Johji Yamamoto. Ezzel a tervemmel jutottam ki:

Hamarosan rájöttem, hogy a jelmeztervezés jobban érdekel, mint a divattervezés. Kezdetben kisebb színházi produkcióknak terveztem. Egyre többet tapasztaltam, tanultam, egyre több szakembert ismertem meg, akik által fejlődni tudtam annyit, hogy egyre előrébb jussak.

Terveztem balettet Markó Iván társulatának, Eszenyi Enikő önálló estjéhez jelmezeket, valamint az Operett Színházban A kutya, akit Bozzi úrnak című musical szereplői is az én kosztümjeimet viselték. A fenti képen éppen Verebes Istvánt igazgatom a kutyabundában.

Persze ez a néhány mondat amelyben összefoglaltam a sok éves periódust, mégtöbb kemény munkát, örömöt, könnyet, csalódást, és tanulást takar.

Legkedvesebb munkám a Moulin Rouge újranyitása alkalmából bemutatott Revue Déja Vue show volt, ahol a cipőktől, a parókákig minden egyes darab jelmez az én terveim szerint valósult meg. Csatolom a videót, érdemes megnézni.

Időközben filmekben is elkezdtem dolgozni, tervezni. Legelső filmes jelmeztervezésem a Zimmer Feri volt, ami azt hiszem az egyik legtöbbet ismételt magyar film. De az Argo, a Megy a gőzös, az Egy szoknya, egy nadrág és a Tüskevár szereplői is az én jelmezterveim alapján keltek életre.

A jelmeztervezői munka igencsak hektikus életvitelt követel meg, ezért több lábon kellett állnom. Divatszakmában dolgozó barátaim unszolására elkezdtem stylistként is dolgozni. Ez azért is állt közel hozzám, mert a jó jelmeztervezőnek képben kell lenni a trendekkel, a jó stylist pedig jelmeztervezői aggyal is tud gondolkodni.

Mintegy 50 videoklip stylingját készítettem, hogy csak néhányat említsek: Shane 54- Mester Tamás: Altass el, Szekeres Adrienn -Gáspár Laci: Kikötők, Edvin Marton – Lou Bega: C’est La Vie,  de Radics Gigi legelső klipjét – 12 éves volt ekkor-  is én stylingoltam.

Most ismét ugrok néhány évet… Hét évvel ezelőtt elég nagy fordulat következett be a privát életemben, jó és rossz értelemben egyaránt. A filmes munka szinte kizárja az embert a saját életéből, napi 12-18 órás munka mellett nem igazán marad idő semmire. Ezt pedig igencsak megsínyli a család, és az egészség. Ezzel egyidőben a válság is begyűrűzött, így akarva és akaratlanul is meghoztam a döntést, hogy váltanom, lassítanom kell.

Azon is el kellett gondolkodnom, hogy míg korábban azt tartottam, hogy nem kell „villogni” azzal, hogy az ember miket tervez, mert a főcímet úgyis elolvassák az emberek, rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nem így van.  Egyre inkább szükségét éreztem annak, hogy megmutassam jobban, ki vagyok, mi vagyok és mit tudok. Írni mindíg is szerettem- az előzőekből kimaradt, hogy számos magazin külsőseként is dolgoztam- ideje volt elindítani a blogom.

Tehát nem az vezérelt, hogy ingyen ruhákat, sminkeket és egyéb holmikat kapjak, hanem a szakmám megmutatása volt a célom „insider” nézőpontból.

Voltak/vannak-e példaképeid vagy olyan személy(ek), akire mentorként tekintesz, és segített a saját életedben az ő példája, története vagy tanácsai?

16 éves koromban láttam Vogel Eric kiállítását, aki az egyik legextravagánsabb, legeredetibb magyar jelmez- és díszlettervező volt. Óriási hatással volt rám, mert egyrészt nagyon hasonlított a rajz- és tervezési stílusom hozzá, anélkül, hogy korábban láttam volna a munkáit, másrészt minden olyan energiával, erővel, és szabadsággal rendelkeztek a tervei, amelyek hozzám közel álltak. Valószínű pont ezért a stílusért sem engedtek az akkor borongós, sötét világot kedvelő főiskola közelébe, plusz skandallumnak sztámított, hogy engem a revű világa vonzott. Eric az Arizona és a Moulin Rouge mulatók revüit is tervezte azok fénykorában, valamint a Magyar Televízió zenés produkcióit. 1990 környékén egy kedves ismerősöm bemutatott neki. Magammal vittem egy mappában a rajzaimat, s ekkor hangzott el az a mondat, amelyre örökké emlékezni fogok. „Megvan az utódom”- mondta, mi pedig majd leestünk a székről, mert Eric nem az az ember volt, aki csak úgy szórta volna a dícséreteket.

A mai napig büszke vagyok rá, és boldog, hogy találkozhattam vele. Nemcsak mesteremnek, hanem tiszteletbeli „nagyapámnak” is tekintettem. Óriási dolog, hogy olyan történeteket hallhattam tőle, vagy olyan rajzokat, illusztrációkat, terveket láthattam, amely a színház, és a revű hőskorából származtak.

Ennél szomorúbb csak az, hogy manapság a közelébe sem juthatunk ennek a szintnek.

Tőle a legnagyobb tanács az volt, hogy el kell menni, világot látni. Ő, ahogy mondta, kalandvágyó volt, és itthon maradt. Pedig Párizsba hívták, ahol a legnagyobb revűszínházakban tervezhetett volna.

Én nem akarom ezt a hibát elkövetni.

Mi inspirált a Pumpkin Paradise Blog létrehozásában? Gondolok itt a névválasztásra, a blog irányvonalára.

Ahogy fentebb írtam, szerettem volna megmutatni mit tudok, összekötni a személyemmel, előbújni a háttérből. Másrészt emlékszem arra a pillanatra, amikor hihetetlenül felbosszantottam magam a huszonhatodik kellemetlenül semmitmondó divatblogon. Ekkor döntöttem el, hogy elindulok… illetve a válság közepén járva próbáltam újra magazinoknak írni, de elutasítottak. Mit volt mit tenni, saját magamnak csináltam egy platformot.

A névválasztás tudatos fricska volt. Akkor – lehet, hogy most is, csak most nincs időm más blogokat nézegetni- nagyon sok divatblog volt a „piacon”, mind nagyon fenszi nevekkel. Fashion, style stb elnevezéssel, tudás, tapasztalat viszont nem sok volt a hangzatos szavak mögött. Gondoltam direkt valami egyáltalán nem kapcsolódó nevet adok, ezzel is megkülönböztetve magam tőlük. Első ötletem a Kutyák és Lovak volt, a Sztárom a párom filmből plagizálva.

Végül a Pumpkin Paradise lett a befutó- a Pumpkin angolul kedves becézés (a férjem akkor így hívott) a Paradise pedig a Parádi névből jött, Gondoltam, ha sikeres lesz, úgyis megjegyzik.

Van- e családod, gyerekeid, ha igen, nem nehéz mellettük ilyen sokat utazni, úton lenni?

Igen van családom. Sokáig egyedül neveltem a fiam, aki mostmár 20 éves. (Az alábbi, kedvenc  képemen ő látható. ) Időközben újra férjhez mentem, és a férjem lánya is velünk él az utóbbi négy évben.

A fiam a filmes és szabadfoglalkozású (értsd, ha munka van , akkor menni kell) létbe született bele, így megszokta ezt az életvitelt. A férjem angol, így ingázunk a két ország között, illetve a még „beeső” országok közt, ahol éppen dolgunk van. Szóval megszoktuk, és élvezzük.

Mit gondolsz a hazai divatképzésekről?

Nagyon örülök, hogy ennyi különböző lehetőség van a tanulásra. Amikor én próbáltam jelentkezni, gyakorlatilag csak az Iparművészeti, vagy a Képzőművészeti Főiskola volt elérhető. Ezekbe óriás szerencse és protekció is szükségeltetett, a tehetség nem volt elég.

Most mindenki megtalálhatja a stílusának megfelelő iskolát, informálódhat arról,hogy hol mit kaphat. Sokkal több lehetőségük van, mint akkor, amikor én próbálkoztam. Régi csak kockákban gondolkodó mindenható felvételiztetők szerencsére már a múlt emlékei lettek.

Melyek a kedvenc színeim:

Piros, fekete, királykék.

Köszönöm, hogy kérdeztetek.

Update 2019: A fenti poszt 2016 végén született. Az oldal azóta névváltoztatáson esett át.