Úgy tűnik mostanában elkényeztetnek minket a könyvkiadók, már ami a divattal kapcsolatos kiadványokat illeti. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet Mirja Tervo könyvére, ami a Tűsarok és kamatláb címet viseli. Ahogy megkaptam, rögtön olvasni kezdtem, és bevallom annyira magával ragadott a stílusa, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a villamosról hazafelé jövet.
A luxuscipők veszélyes vonzereje alcímet viselő könyv igencsak érdekes aspektusból vizsgálja a designer lábbeliket és a hozzájuk kapcsolódó szokásokat, előítéleteket, és tapasztalatokat. A finn származású írónő egy szokatlan, de annál izgalmasabb ötlettől fogva fejébe vette, hogy antropológusként nem a természeti népeket, törzseket fogja vizsgálni, hanem egy Manhattan-i luxusüzlet cipővásárlóinak szokásait.

„Nem elég, hogy a magazinok minden második oldalán cipőreklámok vannak, a cipő-múzeumi gyakornokok és a divatintézeti kurátorok egymás után róják a jegyzőkönyveket arról, amit a magas sarkú cipőkkel kapcsolatban egy csésze kávé mellett megbeszéltek. A fiatal lányok inkább a frissen vásárolt ezerdolláros magas sarkújukról blogolnak, semmint az iskolai jegyeikről, az edzőcipőbe
bújt élemedettebb turistahölgyek csacsogásának témája pedig nem az, hogy hoztak-e magukkal fogkefét, hanem a Manolo Blahnik tervezte cipők.”

Végülis, ha belegondolunk, civilizált társadalmunk legalább annyi fontosságot tulajdonít a sokszor kényelmetlen, és eredeti funkcióját betölteni képtelen, ámde annál drágább cipőknek, és azok viselőinek, mint bármely törzsi kultúra az egyéb testi deformációkat előidéző kellékeinek.
Mirja Tervo több mint egy éven át dolgozott egy New York-i luxus cipőszalonban, ahol a legolcsóbb magas sarkú 500 dollárba került. Személyes hangú könyvében fellebbenti a fátylat a luxus cipőüzlet kulisszatitkairól és a cipőeladók mindennapjairól, amelyhez a kifinomult parfümillat éppúgy hozzátartozik, mint a lábszag, az izzadságtól nedves harisnya és a fölösleges lábujjak. Realista, vicces, és cinikus egyszerre. Olyan stílussal, és fanyarsággal ír a luxust mindenáron hajszoló vásárlókról, amely számomra sokkal világosabb és valódibb képet fest a divatipar valódi világáról, mint bármely csilivili amerikai fashion movie.

Akárcsak Zola Hölgyek öröme című könyvében megismerhettük a nagyáruházak titkait, itt is részletesen ábrázolja a szerző a cipőszalon felépítését, működését. Beklauzol minket a színfalak mögé, olyan helyekre, amit az akár több ezer dollárt költő vásárlók sosem láthatnak. Olvashatunk a vevőtípusokról, akiket viccesen így kódol: Mrs. Complainberg (Panaszhegyiné), azaz panaszkodó ügyfél,
Mrs. Returnberg (visszhegyiné), vagyis árut visszahozó ügyfél. Kedvence a Noboxy (doboztalan)típus, a cipősdobozt nem kérő ügyfél. Mivel a cipő visszahozásakor a doboznak meg
kell lennie, a doboztalan nem szándékozik visszahozni a megvásárolt cipőt. Érdekesség, hogy a könyvet finn nyelvből fordították magyarra, és ahogy a neten nézelődtem, nem is találtam angol verzióját. Annál inkább olyan bloggert, aki pont ezt hiányolja, és a könyvet abszolút a MUST HAVE kategóriába sorolta. A megjelenés évében Finnországban 25 ezer darabot adtak el belőle, és a tízes bestseller-listán is ott volt. A könyvről az első oldalakon kiderült, hogy letehetetlen, és az, hogy minden divattal komolyan foglalkozó egyénnek ott kell legyen a polcán (csak csatlakozni tudok a külhoni bloggerek véleményéhez). Egyetlen hibát tudok csak felróni, ami nem nyerte el a tetszésem, ez pedig a könyv borítója. Nagyon „gazdaságira” sikeredett. Egy kicsit „csajosabb”, trendibb grafikával több olvasónak kelthetné fel a figyelmét. No de kedves Pumpkin olvasók, nektek ez ne szegje a kedveteket! Olvassátok el Mirja Tervo könyvét, nem fogjátok megbánni! Én pedig reménykedem, hogy az írónő másoik könyvét is kiadják majd magyarul.